Hamvazószerdával lezárul a farsang és kezdődik a böjt ideje

Hamvazószerda ünnepe van, ezzel a nappal lezárul a Gyertyaszentelő Boldogasszonnyal indult farsangi időszak, amely utat nyit a húsvét felé mutató böjt önvizsgáló, bűnbánó időszakának. Közel ezer éve, 1091-ben rendelte el II. Orbán pápa, hogy a papok ezen a napon minden keresztény homlokát kenjék meg a bűnbánatot jelző hamuval.

A kereszténység liturgikus évkörében választóvonalként is tekinthetünk hamvazószerdára, hiszen lezárja a Gyertyaszentelő Boldogasszonnyal induló farsangot, mely valósággal tobzódik az életszeretetben, vagy ahogyan a középkorban mondták, a „sok duska vígságban” – nem véletlen, hogy ez volt a párválasztás, s a házasság hagyományos időszaka is –, és megnyitja a húsvét felé mutató böjt önvizsgáló, bűnbánó időszakát.

Hamvazószerda már ebbe az irányba tekint.

Erre utal az elnevezése is, lévén, hogy az őskeresztények idejében a bűnbánók mezítláb, zsákruhában mentek be a templomba, s közben fennhangon imádkozták az öt bűnbánó zsoltár egyikét, többnyire az ötvenediket. A pap az oltár előtt hamut szórt a fejükre, majd kiutasította őket a templomból, ahová nagycsütörtökig nem is mehettek vissza. Közel ezer évvel ezelőtt,

1091-ben rendelte el II. Orbán pápa, hogy a papok ezen a napon kenjék be a keresztények homlokát a bűnbánatot jelző hamuval,

s ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt.

Hamvazószerdát tehát húsvét előszobájának is tekinthetjük. A két ünnep közötti szoros kapcsolatot jelzi, hogy negyven napra vannak egymástól. A Bibliában gyakorta találkozunk a negyvenes számmal, rendszerint a próba, próbatétel vagy a megpróbáltatás jelképeként. Gondoljunk csak arra, hogy az özönvíz alkalmából „esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel” (1 Móz. 7,12). Mózes ötödik könyve pedig így szól: „… és emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-é az ő parancsolatait” (5 Móz. 8.2).

A 40-es szám Jézus kapcsán kétszer is megjelenik a Bibliában.

Először Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepekor, amely szerint a Szent Szűz a szülése utáni negyvenedik napon mutatta be Jézust a templomban.

A másik alkalmat mesélje el maga a szent szerző. Adjuk hát át a szót Lukács evangélistának:

„Jézus pedig Szent Lélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába, negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék. És monda néki az ördög. Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré. Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban, és monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom; azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. Azután Jeruzsálembe vivé őt, és a templom ormára állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad innét; mert meg van írva: Az ő angyalinak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; és: Kezökben hordoznak téged, hogy valamikép meg ne üssed lábadat a kőbe. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. És elvégezvén minden kísértést az ördög, eltávozék tőle egy időre. Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába” (Lukács 4,1-15).

A történetből kiviláglik, hogy itt is próbatételről beszélhetünk. A bűnbánó lélek éppúgy tekint a megváltás csúcspontja felé, mint ahogyan hamvazószerda is húsvét felé. Nem véletlen tehát, hogy pont negyvennapnyi távolság van közöttük. Mivel ez utóbbi úgynevezett mozgóünnep, ezért az előbbi is az. Február negyedike és március tizedike közé eshet, idén február 14-én ünnepeljük.

A templomban a homília után a pap az előző évi szentelt barka hamujával rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak (latinul: impositio cinerum). A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

Ferenc pápa tavaly azt tanította hamvazószerda kapcsán:

„A hamu emlékeztessen minket arra, hogy kik vagyunk és honnan jövünk. (…) A földről jövünk, és szükségünk van a mennyre és az Úrra. Istennel feltámadunk hamvainkból, de nélküle por vagyunk.”

A mai napot követő böjti időszak sok mindenre tanít, mint például a lemondásra. Az önmegtartóztatás nem csak a testet erősíti azzal, hogy megadja a vágyaink feletti uralom élményét, de a lelket is fejleszti, s méltón készít fel a megváltás ünnepére, húsvétra.

Szent Ágoston drámai tömörséggel így foglalta össze a lényegét:

„A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja, és meggyújtja a tisztaság világosságát.” Megnyitja tehát azt az utat, melyről Szent Pál apostol azt hirdette: „Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény!” (Ef 4, 23-24).

Ne feledjük Pázmány Péter imáját: „Végy ki Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tökéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem.”

Ez a mi dolgunk is, és nem is kevés.

Forrás: hirado.hu

(Nyitókép: illusztráció)