Mondj igent!

Nem volt még olyan régen, amikor tizenévesként azt gondoltam, hogy ha egyszer anya leszek, biztosan nem fogom ennyit piszkálni a gyerekeim, mint az édesanyánk minket a testvéreimmel. Ő az a fajta anyuka, aki folyton mindenért aggódik, és állandóan, a nap minden egyes percében katasztrófákra számít. Bármilyen klassz játékot, kalandot találtunk ki a tesóimmal, folyton tiltásokba és falakba ütköztünk (lehetséges, hogy a felmerülő kisebb akadályokat így tanulja meg leküzdeni az ember…). Elröppent pár év, és most itt állok kétgyerekes anyukaként. A kedvenc szavam a NEM, és ennek ragozott formái: ne menj oda! Ne vedd el! Ne simogasd meg! Ne mássz fel oda! Nem hozhatod haza! Nem a kezedbe való! Semmiképp! Soha! Nem! És még sorolhatnám. Amikor épp van egy lélegzetvételnyi időm a katasztrófa-mentések előtt, után, közben, elgondolkodom, hogyan is jutottunk idáig?

A Netflix gondozásában megjelent Igen nap c. film alapötlete egészen közel áll hozzám. Főhőseink, Allison és Carlos 3 gyerkőcöt nevel. Vannak küzdelmeik, szülőknek a gyermekekkel és a gyerekeknek a felnőttekkel is. Érvek és ellenérvek, ovis problémák és serdülő gondok. Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor mindenkinek elege lesz és valamit, valahogyan változtatni kellene. Ekkor jön az ötlet, hogy a család tartson egy igen napot – azaz a szülők mindenre igent mondanak, amit a gyerekek szeretnének. Persze, ésszerű keretek között, pl. nem okozhatnak másoknak kárt, a kaland nem lehet veszélyes vagy illegális (ez már egy rakás NEM). Mindenre IGEN! Gyerekként valóságos álom-megvalósulás. Szülőként készülhetünk a katasztrófára.

A film alapötlete picit hasonlít az Igenember c. klasszikusra (2008, fsz. Jim Carrey). Mindkét film szerint jó ötletnek tűnik a rendkívül pozitív hozzáállás az élet nagy kérdéseihez. Eleinte. Őrültségnek hangzik, de valahogy mégis olyan drasztikus döntés mindenre igent mondani, hogy főhőseink belevágnak. Aztán persze egy ponton túl jönnek a krízisek, nagy sírások, az összeomlás… A happy end pedig eléggé távoli. Te, kedves olvasó, aki most gyermekként vagy szülőként élsz a világban: mondanál-e mindenre igent egy napig? Igent a kalandokra, de igent a kínos helyzetekre és kérdésekre is. Igent a vállalhatatlan, nemszeretem dolgokra. Minél mélyebbre megyünk az igenek bugyraiba, minél inkább veszítjük el a kontrollt, annál inkább sejthető, hogy a családi gondokra, a szülői-gyermeki kiégésre és a sok éven keresztül kialakult konfliktusokra nem az „igen nap” a legjobb megoldás.

Jó lenne, ha inkább az igenek és nemek egyensúlyban lennének. Helye van az igeneknek, és helye van a nemeknek is. Nincs azzal semmi probléma, ha néha (nagyon-nagyon ritkán) fagyit eszik az ember gyereke reggelire, miközben nagyokat kacagunk. És azzal sincs semmi baj, ha közösen számháborúzunk vagy lézerharcolunk a gyerekkel, esetleg olyan játékokat játszunk, amiket felnőttként már nem szívesen vállalunk be. Biztos, hogy ezek az alkalmak javítani fogják a szülő-gyermek kapcsolatot: a közös vidám percek közös vidám emlékekké válnak, és összekovácsolnak minket. De az otthonunkat lehetőleg ne romboljuk le a hecc kedvéért – itt meg kellene húzni a határt. Az életünkben ideje és helye van a nemnek is. Amikor édesanyaként, édesapaként nemet mondunk a gyerekeinknek, nem a felnőttek korlátlan hatalmát akarjuk hangsúlyozni a családban, csupán megvédjük azokat, akik fontosak nekünk. Mondjunk hát többször igent, mint szeretnénk, de mondjunk nemet, amikor szükséges!

Nigriny-Demeter Adrienn

Forrás: teso.blog