Örökké tartó szeretet
Észrevetted, hogy a karácsonyi időszak mennyivel hosszabb lett? Van, ahol már november elején elkezdenek dekorálni, és tavaly az utolsó kidobott karácsonyfát június közepén láttam. Vajon mi az, amihez ennyire ragaszkodik az emberiség, amit ennyire siettet, és ennyire nem akar elengedni? Ahány embert kérdeznénk, annyi véleményt kapnánk erről. És nem is biztos, hogy el kellene ítélnünk bárkit is. Viszont az elgondolkodtató, hogy az Isten dolgaival miért nem bánunk így. Elolvassuk az igét, meghümmögjük, aztán futunk tovább.
Miközben a világ a szeretet ünnepére készül, mi magunk is tehetjük ezt – a magunk módján. Például azzal, hogy az adventi kalendáriumunk csomagjaiba Isten szeretetének egy-egy tulajdonságát rejtjük, és azt ízlelgetjük egész álló nap. Nem méricskélve, hogy a mi szeretetünk hol áll ehhez képest. Nem siránkozva, hogy magunk körül nem ezt látjuk. Egyszerűen csak hálásan rácsodálkozva, hogy mekkora szíve van a mi Atyánknak.
S miközben ezt tesszük, hiszem, hogy valami meg fog változni bennünk, körülöttünk.
Milyen is hát az isteni szeretet?
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!
A Biblia szereplőinek életében ez egy fontos sarokkő volt. Figyeld csak meg: legalább 13 olyan igehely van, ahol ezen ujjong Isten népe*. És nem azért, mert ezt tanították nekik, vagy mert ebben reménykedtek. Nem, ez számukra tapasztalat volt a múltból, meggyőződés a jövőt illetően, de ami még fontosabb: érezhető, ízlelhető valóság a jelenben.
Szeretet, ami van. Nem kell megszerezni. Nem lehet elveszíteni. Feltétel nélküli. Nincs eleje, nincs vége. Volt, van és lesz.
Emberi ésszel ezt fel sem lehet fogni. De lehet, kell benne élni: belekapaszkodni a harcosabb időszakokban, jólesően betakarózni vele a nyugalmasabb napokon. És hálás szívvel észben, szívben, figyelemben tartani ezt, bármerre visz az utunk.
Adj hálát az Úrnak, mert a mai napon is számtalan jelét fogod tapasztalni annak, hogy Ő ott van melletted, hogy körbevesz a gondoskodásával, hogy rád árasztja a menny minden áldását.
Teszi ezt pusztán azért, mert jó, mert örökké tart szeretete.
Olasz Tímea
*1Krón 16,34; 2Krón 5,13; 2Krón 7,3; 2Krón 20,21; Ezsd 3,11; Zsolt 100,5; Zsolt 106,1; Zsolt 107,1; Zsolt 118; Zsolt 136; Zsolt 138,8; Jer 33,11; 1Kor 13,16
Forrás: TeSó blog