Sister Cristina: Hangszer vagyok Isten kezében

Cristina Scuccia apáca létére megnyerte a The Voice tehetségkutató 2014-es olaszországi énekversenyét. Számos kérdés merül fel különleges szerepvállalása kapcsán, amelyekre örömmel felelt a SZEMlélek megkeresésére.
– Világszerte ismertté vált egy szerzetes, aki televíziós műsorokban, színpadokon énekel, ezáltal híres és különleges gyermekévé vált Istennek. De kicsoda valójában Krisztina nővér, hogyan mutatná be röviden magát?
– Egy fiatal apáca vagyok, aki nagyon szereti Jézust, ezért szívesen énekel a Vele való találkozása öröméről.

– Katolikusokban hamar felmerül a kérdés, hogy egy apáca hogyan válhat sztárrá. Ez elég szokatlan jelenség. Miként sikerült kibékítenie önmagában a két élethelyzetet: imádságos élet, Isten szolgálata, közösség a többi nővérrel, mindeközben tánc, ének kamerák kereszttüzében?
– Nem választom külön magamban ezt a két dolgot. Imádkozom, szolgálom Isten, közösségben élek a nővértársaimmal, és hirdetem a Jézussal való találkozást azon képességek által, amelyeket Isten adott nekem ajándékba. Épp az a lényeg, hogy mindez nem az én érdemem: csupán egy egyszerű hangszer vagyok Isten kezében. Maga az Úr az, aki képes nagy dolgokat művelni, ám ehhez bizalommal át kell adnunk magunkat neki.

– Úgy tűnik, mára szépen kialakult „Sister Cristina” énekesi pályája. De hogyan emlékszik vissza a kezdetekre, az első lépésekre: milyen érzések mozogtak Önben, s hogyan fogadták az egészet elöljárói, barátai, rokonai és a nyilvánosság?
– Sosem voltam ebben egyedül: a közösségem küldött és végig elkísért ezen az úton. Először kicsit izgultunk, volt bennünk némi aggodalom, mert egyáltalán nem számítottunk arra, ami történt. Ugyanakkor az elöljáróimmal közösen úgy láttuk, el kell fogadnunk Ferenc pápa meghívását arra, hogy menjünk ki a világba és ott hirdessük az örömhírt. Azoknak az embereknek köszönhetően, akiket Isten mellém rendelt ebben a különleges küldetésben, még ma is ezen az úton járok.

– Magát az éneklést kifejezetten imádságként éli-e meg, vagy hitének megvallása és a színpadi szereplés elkülönül egymástól?
– Őszintén hiszem, hogy a zene nagyszerű eszköz ahhoz, hogy eltaláljunk a fiatalok szívéhez, különösen napjainkban, amikor sokuk eltávolodott az egyháztól. Amikor felmegyek a színpadra énekelni, soha nem magamat viszem oda, hanem azt az üzenetet közvetítem, amelynek átadásával Isten megbízott engem. Ez az én személyes küldetésem.

– Mit gondol, jó lenne-e, ha más szerzetesek, papok is Önhöz hasonlóan nagy nyilvánosság előtt énekelnének, táncolnának, vagy ez inkább egy kifejezetten az Ön személyére szabott misszió?
– A legfontosabb, hogy Krisztus igéjét hirdessük mindenhol, a tőle kapott adományok által. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen egyházi személy, aki Isten szeretetét a zene eszközével igyekszik bemutatni. Csodálatos látni, amint az egyház lépéseket tesz a tagjai által az evangelizáció ilyen új útjai felé.

– Isten kétségkívül hírnökként számít Önre. Milyen üzenetet fogalmazna meg azok számára, akik alkalmas eszközök szeretnének lenni az Úr kezében: miként hallhatjuk meg tisztán az Ő hangját és lehetünk elég bátrak, hogy megtegyük, amire minket hív?
– Ez az üzenet: szeressünk szünet nélkül, soha ne veszítsük el a reményt és a hitünket Istenben. Kétségkívül nagy bátorságot kíván annak a tervnek a megvalósítása, amire Isten hív minket. Ám ha Istenre bízzuk az álmainkat, Ő nagy dolgokat fog művelni azokkal. „Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál.” (139. zsoltár, 14. vers)

Beszélgetőtárs: Gégény István