Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket

Tanítványaihoz pedig így szólt Jézus: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.

Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek. Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

„Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg. Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

 

Ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. (Lk 12,15)

A pénzügyi bizottság találkozója nem ment túl jól. A gyülekezetnek nem volt elég pénze, és szavaznunk kellett, hogy melyik programot töröljük. Keserű vitáink voltak. Késő este mentem haza, elcsigázva, és csodálkozva vettem észre, hogy ötéves fiam, Dávid, még fent van. „Apa, hol voltál?”

Elmagyaráztam neki, hogy pénzt keresünk, egy keveset megtakarítunk, sokat elköltünk, és valamennyit adunk az Úrnak. És úgy tűnik, az emberek nem adtak eleget az Úrnak, és ezért a gyülekezetnek egy kis nehézsége támadt.

Dávid, nem úgy tűnt, mintha megértette volna. Persze, ő még csak ötéves, úgyhogy elismételtem még egyszer: pénzt keresünk, megtakarítunk, költekezünk, és adunk valamennyit az Úrnak. Dávid még mindig nem értette. Szelíden még egyszer elismételtem, de még mindig töprengve nézett. Végül ezt mondta: „Apa, én azt hittem, minden pénz az Úré.”

Dávid válasza teljesen megváltoztatta a pénzhez való hozzáállásomat. Elkezdtem többet adni, és kevesebbet aggódni. Ma, a vagyonom nem jelent nekem semmit. Egyedül a családom, a barátaim, a gyülekezetem és Isten számít, semmi más! Ez a belső változás könnyebbé és egyszerűbbé tette az életemet.

Imádság: Istenünk, segíts emlékezni arra, hogy amink van, és akik vagyunk, mind a tiéd! Ámen.

Adjunk többet, és aggódjunk kevesebbet!

IMÁDKOZZUNK, HOGY MEGLÁSSUK AZT, AMI IGAZÁN SZÁMÍT!