Te kit választanál?

Lesz állásom? Lesz társam? És egyáltalán meddig élek?

– sok kérdéssel bombázzuk a Mindenhatót, de válasz helyett gyakran Ő is visszakérdez. Akkor inkább önmagunkban keressük a választ? Többek között erről beszélgettünk egy Hollandiában élő teológussal.

– Számomra nagyon érdekes az, hogy ha valaki Istenről beszél, hogyan ismerte meg Őt. Úgy, hogy Isten kijelentette magát számára, vagy van az emberben valami, ami egy istent keres. Keresztyénként meg vagyok győződve arról, hogy Isten kijelenti magát Jézusban, a bibliai történetekben, és ezek által ismerem meg, kicsoda Isten. Az az isten, akit az ember önmagában keres és talál meg, bálvány.

A rendszeres teológiával foglalkozó teológus szerint Amszterdamban a hitet nagyon személyes dolognak tekintik, ami mindenkinek a magánügye, és ha az ember kilép az ajtón, akkor a hitét is otthon hagyja. Talán ezért is gondolják sokan úgy, hogy önmagukban kell megtalálniuk az életerőt, és az életük értelmét.

– Minden spiritualitásnak, ami a keresztyén tradíción kívül esik, az a lényege, hogy találd meg a legjobb énedet, legjobb önmagad, ami benned van. De aki önmagát találta meg, az nem Istent találta meg, pedig szerintem az élet értelmét Nála kell keresni. Azt senki sem állítja, hogy Amszterdam istentelen város lenne, de itt az emberek nem azt mondják, hogy keresd Istent, aki létezik, hanem azt, hogy keresd meg a saját istenedet önmagadban. Nekem sokkal érdekesebb az a gondolat, hogy azt az Istent találjuk meg, aki ránk talált Jézusban, az Ő Igéjében – mondja a lelkipásztor.

A fiatal családapa legszívesebben teológiát tanítana, bár mint mondja, Hollandiában nagyon sok a jól képzett teológus, és nehéz bejutni az egyetemi oktatásba. Még ha ez az útkeresés bizonytalan időszak is, Szaszi szerint Isten vezetését elsősorban visszamenőlegesen értheti meg az ember.

– Ne féljünk felelősséget vállalni a saját életünkért! A jövőnkre nézve nagyon nehéz azt mondani: „tudom, Isten így akarja, és ezért meg is teszem, amire kér”. Ehhez valami nagyon különleges eseménynek kell történnie az életben. Sok egyedülálló fiataltól hallom, hogy bár tudnám, kit szánt nekem Isten, akkor biztos elvenném. De ha Isten rámutatna a megfelelő személyre, tényleg elvennéd? Elfogadnád azt az illetőt szó nélkül? Vagy mégis a saját akaratodat érvényesítenéd? Másik jó példa erre a sikeres házasság fogalma. Nem az elején dől el, hogy egy házasság jó-e vagy sem. De harminc év után visszatekintve már mondhatja valaki, hogy sok mindenen keresztülmentünk, ezért igen, sikeres a házasságunk. A sikeres élet sem azt jelenti, hogy milyen szépen menetel valaki a ranglétrán, hanem ha néhány évtized után végignézi az életét és azt tudja mondani: „sok mindent megtettem, hála Istennek, még van erőm továbbmenni”.

Bene Szaszi gyülekezetét néhány évvel ezelőtt a teljes kiöregedés fenyegette, amikor elkezdték támogatni egy új gyülekezet létrejöttét, amely főleg fiatal értelmiségieket kívánt megszólítani. Az aktív kapcsolatok és az egyre nagyobb nyitottság hatására az anyagyülekezet is növekedésnek indult, és ma már sok fiatal család tölti meg a templomot hétről hétre. Szaszi azonban maga is tapasztalja, milyen változáson megy keresztül a fiatal felnőttek élete a gyerekvállalás után.

– Sohasem hittem volna, hogy amikor 30-40 éves leszek, az életem nem magamról szól majd, hanem tényleg a gyermekeimről.

Ez számomra új és nagyon nehéz érzés volt, nem is voltam rá felkészülve, hiszen korábban senki nem beszélt erről. Pedig egyáltalán nem magától értetődő szülőnek lenni és gyereket nevelni. Az életem már nem olyan, mint tinédzser koromban, vagy a húszas éveim elején volt, amikor egyik keresztyén táborból mentem a másikba, és akármi történt a gyülekezetben, mindenben lelkesen benne voltunk. Mióta megszületett a gyermekem, egészen másképp gondolkozom az életről, az időmről, hogy mennyit tudok befektetni a gyülekezetbe. Nem gondoltam, hogy az egész életem így megváltozik; szinte identitáskrízist jelentett számomra, amikor gyermekem lett. Elgondolkodtam, mit jelent az, hogy teológus vagyok, mit jelent az, hogy apa vagyok, hogy férj vagyok. Sokat imádkoztam azon, hogy hogyan szeressem a kislányomat, mert a gyereknevelés tényleg állandó elfoglaltság, és nincs szünet.

– Idegen vagyok egy országban, ami nem az enyém, de mégis otthon érzem magam. Szekuláris környezetben nőttem fel, a hitem a barátaimon keresztül találtam meg, akik olyan közvetlenül beszéltek Istenről, hogy én is vágytam a vele való kapcsolatra. Emlékszem, amikor a templomban a konfirmáció-előkészítőn voltam és a lelkészünk beszélt, tudtam, hogy én is ezzel akarok foglalkozni, teológiát szeretnék tanulni. Rögtön haza akartam menni kiolvasni az egész Bibliát. Ez a hivatástudat azóta sem hagyott el, csak nem annyira könnyű, nem annyira magától értetődő, mi az, ami rajtam áll, és mit kell Istenre bíznom. Egy másik nagy kérdés számomra, hogy miért nem vagyok olyan jó teológus, mint mások; mert vannak ismerőseim, akik úgy érzem, tizenötször jobbak nálam. De a saját életkérdéseim közben hallom Isten nagy kérdését: „bízol-e Bennem?” Arról kérdez, elhiszem-e Neki, hogy amit még nem látok a jövőből, az jó lesz; vagy valamilyen formában a saját elképzeléseimet és saját magamat próbálom megvalósítani. Emiatt a folyamatos párbeszéd miatt élő a hitem. Isten élő Isten, nem csak egy gondolat vagy felfogás, hanem olyan Valaki, aki velem jár.