Gazdaszív

„Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: »Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek.« Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: »Miért álltok itt egész nap tétlenül?« Azok pedig így válaszoltak: »Mert senki sem fogadott fel bennünket.« Erre ezt mondta nekik: »Menjetek el ti is a szőlőmbe!« Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig.« Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: »Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.« Ő pedig egyiküknek így felelt: »Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?« Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” Mt. 20, 1–16

Jézus, amikor példázatokban tanított, nemcsak egy érthető és szórakoztató történetet osztott meg kortársaival. A példabeszédbe csomagolva beszélt Isten országának működéséről, növekedéséről, erejéről és az Atya jelleméről, szívéről. Több példázatban több oldalról világította meg azt a töretlen, hűséges, tűrni, tenni és megbocsátani tudó isteni szeretetet, amit az Atya felmutat ebben a világban. Ezekben a történetekben az emberkereső Isten mutatkozik be és kínál szövetséget az istenkereső, esetleg fáradt vagy kiábrándult embernek. Hadd emeljem ki ennek a példázatnak néhány fontos mozzanatát, amiken keresztül most téged keres és szólít meg az Úr, kedves olvasó.

Először fontos látni, hogy az Atya, akit a példázatban a gazda jelképez, nem csupán haszonélvezője vagy gondozója, de tulajdonosa a szőlőtáblának, és munkásokat hív el magának. Amikor káoszos és rémítő események vesznek körül, mikor félelmet keltő hírek bombáznak napról napra, és nő benned a kétség, emlékezz arra, hogy igaz a zsoltár szava: „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsolt. 24, 1 b). Ez a világ az Istené, a teremtés, a megváltás és az újjáteremtés jogán, és bár a Kísértő hatalmaskodik a világtörténelem zavaros éveiben, de nem tudja elragadni azt, ami és aki az Istené. A történelem vége pedig nem akkor jön el, amikor egy sötét napon esetleg valóra váltják fenyegetéseiket a nagyhatalmak, és útnak indulnak az atomrakéták, hanem akkor, amikor Jézus visszajön ígérete szerint hatalommal ítélni élőket és holtakat. Addig is az Úré a föld, és Ő számonkéri a legérinthetetlenebbeket is a maguk idejében, hogy mit kezdtek az idejükkel, lehetőségeikkel és hatalmukkal. Boldog ember az, akit ez az Úr elhív munkásként a szőlőbe. Feladatot kap, hasznosíthatja tudását, erejét és ügyességét, tudhatja, hogy a „nap végén”, ha elvégezte feladatát, a jutalmazó Gazdával lehet találkozása. Örömmel néz majd a szemébe, mert tudja, értelmesen töltötte idejét.

Talán ennyi is elég lenne a példázatból, hogy a hatalmas Úrról és az Ő elhívásáról, emberkereséséről tanuljunk belőle. Azonban Jézus folytatja, mert az Úr különös gazdaként viselkedik a folytatásban. Mert Ő nemcsak a munkanap elején, hajnali 6 órakor megy ki munkásokat keresni, hanem kimegy kilenckor, délben, délután háromkor és ötkor is. Mindegyik alkalommal talál ott lézengő munkanélkülieket, és kiküldi őket a szőlőbe, azt mondva nekik, hogy megadja, ami a jogos, csak dolgozzanak. A második fontos mozzanatot ez a megismételt keresés és kiküldés mutatja fel: az Isten országában bőséges a munkaterület. Többször hallottam már azt a kritikát és észrevételt, hogy a gyülekezetben és az egyházban igazán nincs munkalehetőség, nincs mit csinálni, mert mindent elvégeznek a jelenlegi szolgálattévők. Ez az egyik nagy hazugság, amit a Sátán elhitethet a felületes szemlélővel. A gyülekezetben mindig van szolgálati lehetőség, aminek elvégzése rád vár. Téged szemelt ki és hívott el az Úr arra, hogy azt a bizonyos feladatot megtedd. Ha rád bízta, és engedelmeskedsz neki, megláthatod áldásait, miközben teszed a dolgod.

Vannak, akiket „korán” hív el az Úr: gyermekkorban, fiatalként térnek meg és állnak szolgálatba. Lehet, nem is tudnak már visszaemlékezni, milyen volt, mikor semmilyen feladattal nem bízták meg őket a gyülekezetben. Aztán vannak a „későn kelők”, akik fiatal felnőttként, az élet delén vagy az élet delén túl hallják és fogadják el az isteni elhívást, mégis aktív szolgálattévőként válnak áldásforrássá és „motorrá” egy gyülekezetben. Sosincs túl késő vagy korán átadni az Úrnak az életünk, Ő a korunkhoz és temperamentumunkhoz illő feladatokat tartogat mindannyiunknak.

A harmadik fontos mozzanat, amikor a munkások rájönnek, a Gazda nem az elvégzett munka, hanem bőkezűsége szerint számol el a munkásokkal. A fizetés pillanatában először azokat hívja a Gazda, akiket a munkanap utolsó előtti órájában fogadott fel. Egy napszámot, egy dénárt kapnak. Képzelhetjük, mennyire örülhettek azok, akik már hajnaltól dolgoztak, azt gondolva, hogy ezek szerint egy dénár az órabér. Örömük azonban csalódásra változik, mert a fizetés pillanatában ők is csak a megbeszélt összeget, egy dénárt kapnak kézhez. Zúgolódnak is, mire a Gazda lecsendesíti őket: megkaptátok, amiben megegyezünk, a javaimból pedig akkor és annyit adok másnak, amennyit akarok. Talán irigyek vagytok azokra, akik egyetlen órát dolgoztak, azért tartjátok igazságtalannak?

Isten országában ez a rend. Ugyanabban a jutalomban részesül az is, aki az egész életét az Úr szolgálatába állította, és az is, aki élete vége felé lett az övé, és engedelmeskedett neki. Akik hajnaltól a szőlőben dolgoztak, sokkal többet végezhettek el, és biztosak voltak benne, hogy a nap végén ki lesznek fizetve. Akik azonban kilenckor, délben, háromkor vagy akár öt órakor is tétlenül álldogáltak, érezhették, hogy pazarolják az időt, telik a napjuk, s növekedett bennük a keserűség: nem kellenek ők senkinek sem. Azonban a Gazda nemcsak a serényeket, de a későn kelőket is, nemcsak a szorgalmasokat, hanem a kissé „kényelmeseket” is megszólítja. Ő mindegyiküknek munkát és fizetséget szeretne adni, mert ilyen a mi Gazdánk szíve: Ő az élet bukottjait, hajótöröttjeit, haszontalanait, gyengéit és megvetettjeit is befogadja. Jézus a legbőkezűbb munkaadó: nála az utolsókból elsők lehetnek, az elsők pedig utolsókká válnak.

A Gazda szívében és szőlőjében még bőven van hely, Ő hívja és várja a fiatalokat, idősebbeket, erősebbeket és gyengébbeket válogatás nélkül. Kívánom, tapasztald meg, milyen érzés, mikor mellette fejre állnak a világ farkastörvényei, az elsőkből utolsók és az utolsókból elsők lesznek! Ha halogatnád a „munkába állást”, bátorítson az ének szava:

„Búban úgy, mind jó napokban,
Add időd, erőd neki,
Hogy ha küld, siess örömmel
Országát terjeszteni!
Fenn ragyogva élted napja,
Jöjj az Úrhoz szaporán, 
A Megváltó szent ügyéért,
Munkálkodj későn, korán!” (RÉ 472.)

Laskoti Zoltán
református lelkipásztor

Forrás: karpataljalap.net