Vasárnapi üzenet

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” (Zsolt 23, 1–5)

A hagyomány szerint a 23. zsoltárt maga Dávid király írta az életének egyik legsötétebb órájában. Nemcsak sok barátja hűtlenségét élte át, de szeretett fia, Absolon is fellázadt ellene. Amikor az üldözött király menekült Jeruzsálemből, visszaemlékezett Isten ígéreteire. Ekkor fogalmazta meg a 23. zsoltárt.

Azt mondja: „Az Úr az én pásztorom.” Ki ez a pásztor? Az Úr!

Az ókori keleten a zsidóság mellett lévő népek is gyakran hasonlították isteneiket a jó pásztorhoz. Hasonlóképpen a Biblia népe is pásztornak nevezi Istent. Pásztoroknak nevezi azonban a Biblia a királyokat és a vezető embereket is. Akikre sokak bízattak, akik vezetése az ő feladatuk. Dávid a zsoltárról mint népe pásztoráról szóló gondolatokat önmagára vonatkoztatja, és ezt mondja: „Az Úr az én pásztorom”. Ezután mondja el, hogy ő nem szűkölködik. Nem szűkölködik anyagi vagy szellemi javakban, de még a jövőben sem fog szűkölködni. Ezt határozott bizonyossággal mondja. És itt nem feltétlen a körülményeire kell érteni, mivel ő is ez esetben menekült fia elől. Vajon mi, kedves testvérek, hasonló helyzetben el tudnánk mondani ugyanezt? Vagy akár az épp aktuális helyzetünkben? Akkor, amikor a saját házad vagy egészséged károsodna, te, kedves testvérem, el tudnád mondani, hogy „az Úr az én pásztorom”? Nem azért, mert esetleg sok pénzem van a bankban, vagy azért, mert annyira ügyes és szorgalmas vagyok, hogy rólam el lehet mondani, hogy a „jég hátán is megélek”, hanem azért, mert az Úr az én Uram. Mégis az ember mindig elégedetlenkedik azzal, amije van. Mindig találunk valakit, akinek többje van (akár pénz, befolyás, bölcsesség vagy egyéb talentumok), mint nekünk, és feltesszük az Úrnak a kérdést: „Uram, miért nem nekem adtál ennyit?” Mert azok, akik a külső jó dolgoknak a legnagyobb bőségét élvezik, lelkileg mégis nélkülöznek, ha nem Isten a pásztoruk. Így ahhoz sem férhet semmi kétség, hogy akiket az Úr gondoskodása alá vont, soha nem fogják nélkülözni az összes jó dolognak a bőségét. Dávid tehát azt jelenti ki: nem fél attól, hogy bárminek is a híjával lesz, mert Isten az ő pásztora.

Számára ez az igazság szava. Mert az mindig üde és bőséges. A fű olyan nagy és bőséges, hogy a juhok akár el is bújhatnak benne. Isten azt szeretné, ha mi az ő szavát úgy a szívünkbe fogadnánk, mint amilyen szívesen a természetben a juhok a friss füvet is lelegelik. Hogyha mi az Isten ígéreteit elfogadjuk, és abba belenyugszunk, akkor hasonlóak leszünk azokhoz a bárányokhoz, amelyek a dús fűben leheverednek. Egyszerre megtaláljuk mindazt, amire csak vágytunk: Isten békességgel, örömmel, felüdüléssel, ébredéssel, oltalommal és elégedettséggel ajándékoz meg.

Keresztyén Károly,
beosztott lelkész