Vasárnapi üzenet: Mihez kezdjünk a bűnnel?

A bűn manapság a magatartás és az értékek szubjektivizálásának köszönhetően nem divatos téma. Mégis mihez kezdjen vele a keresztény ember?
Hálóban vergődő halak a víz alól fényképezve.
A bűn talán a leginkább vitatott témák közé tartozik a kereszténységen belül is. Ennek oka – véleményem szerint –, hogy egyszerűen rosszul kezeljük. Vagy túlhangsúlyozzuk, vagy éppen minden eszközzel megpróbáljuk elkerülni a vele való szembesülést. Pedig minden kereszténynek fontos megtanulnia, hogy mit kezdjen a bűnnel, és hogyan viszonyuljon hozzá. Ez nem kevesebb, mint üdvösség kérdése.
Tapasztalatom szerint a bűn kezelésére sokféle rossz és egyetlen jó megoldás létezik. Lássuk először a rossz megoldásokat, amelyek, sajnos, keresztény körökben is nagyon gyakran fellelhetők:
– Belemagyarázás: a Szentíró valójában nem is úgy gondolta.
– Aktualizálás: nem élünk a bibliai korban, ma már mások a játékszabályok.
– Elkenés: ami szeretetben megy végbe, az hogy lehet bűn?
– Legalizálás: elfogadni, integrálni, követendő példának állítani a bűnt.
– Hárítás: ne törődj a bűnnel, nézz Jézusra!
– Feladás: úgysincs erőnk ellenállni.
– Úszni az árral: mindenki így csinálja.
– Blaszfémia: Istennek az a dolga, hogy megbocsásson.
– Állandó önmarcangolás: bűnös, mocskos, szemét ember vagyok.
Folytathatnám a sort, és biztos vagyok benne, hogy nemcsak nekem ismerős egyik-másik megoldási kísérlet. Ezek mindegyike kiragadott bibliai igazságok torzításán alapul, végeredményük általában hárítás vagy beletörődés. A lényeg, hogy mindezek nyomán az ember bűne megmarad. Jézus viszont nem azért jött, hogy a bűneink megmaradjanak:
„Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket.” (1Jn 3,5)
„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,8-9)
A megtisztulás a bűnbánaton és a bűnvalláson keresztül történik, de hogyan lehetne megbánni valamit, amit nem tartunk bűnnek, mert nem akarunk vele szembesülni? Sehogy. Az a bűn megmarad. Ez a tagadás és a hárítás igazi veszélye.
A hit harc, amiről leginkább úgy beszélünk, hogy a világgal, a külső kísértésekkel szemben zajlik, ám a legkeményebb csaták bennünk vannak. Azokkal a bűnökkel, amiktől nem tudunk szabadulni, azokkal a kívánságokkal, amelyeket százszor és ezerszer próbáltunk már megideologizálni, de mégis érezzük, hogy mindez önbecsapás.
Tehát mihez is kezdjünk a bűnnel? Ne takargassuk; valljuk meg újra és újra, bánjuk meg, küzdjünk ellene a sokadik elbukás után is. Isten ezt kéri tőlünk, nem hibátlanságot, hiszen tudja, hogy arra képtelenek vagyunk. Annyit kér, hogy ne adjuk fel. A tagadás és a beletörődés a biztos vereség útja, ám a bűnbánó és küzdő ember odaengedi maga mellé Jézust is. Ő pedig, aki a keresztfán elhordozta a mi bűneinket, a mindennapi küzdelmeinkhez is isteni segítségét adja, és így már jó eséllyel indulunk a bűn ellen.

Jorsits Attila