Világimanapot tartanak március 4-én

Március 4-én, pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, melyen az imádság egyrészt Angliáért, Walesért és Észak-Írországért szól, valamint az Ukrajnai helyzetért és a békéért.

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Pénteken az ökumenikus Világimanapon remélhetőleg sokan több felekezetből együtt leszünk. Szeretném felhívni Testvéreim figyelmét, hogy a földkerekség imádsága most Angliáért, Walesért és Észak-Írországért szól. Ők már évek óta készültek erre az alkalomra, s várják imádságainkat életük problémáinak megoldásáért.

De mint ahogy eddig is tettük, hogy a saját gondjainkat is megneveztük, azokért is imádkoztunk, kérjük Testvéreinket, hogy az alkalom második felében imádkozzanak a békéért. Most elsőrenden Ukrajnában. A Kárpátaljai nehéz helyzetért, a háború elől menekülőkért! Ez az Ige, amely a Világimanap vezérigéje, rávilágít arra, hogy mindenki belekapaszkodhat, reményt meríthet belőle. Ne feledjük, hogy nem csak azt írta le Jeremiás, hogy Istennek terve van velünk, s hogy reményteljes jövendőt ígér, hanem azt is, hogy ezért nekünk Istenhez kell kiáltanunk, Őt kell segítségül hívnunk, Hozzá kell állhatatosan imádkoznunk! Nem automatikus az isteni segítség, azért nekünk is tenni kell: Hozzá kell fohászkodnunk! Láthatjuk, mily törékeny a béke! Ahhoz, hogy helyreálljon, meg kell tenni, ami rajtunk múlik!

Könyörögjünk hát ezért! Adományinkkal is segítsük a menekülni kényszerülőket. (Bankszámla tulajdonos: Mo. Egyh. Ökumenikus Tanácsa, Bankszámlaszám: 13597539-12302010-00031854)

Gyorssegélyt már küldtünk (Evangélikus.hu – Beregszászon járt a MEÖT küldöttsége), de most a folyamatos segítségre van szükség, hiszen egy többen vannak, akik szükséget látnak. Sok befogadó család is segítségre szorul a határ mentén, hiszen hirtelen nemcsak többen laknak a házukban, de többen ülnek asztalhoz is.

Isten áldása legyen minden imádkozó közösségen! Testvéri köszöntéssel:

Dr. Fischl Vilmos
főtitkár

Forrás: refua.tirek.hu