A kruti hősökre emlékezünk január 29-én
A kruti csata az ukrán történelem egyik legtragikusabb eseménye.
Az ütközet 1918. január 29-én zajlott a kruti vasútállomás közelében, Kijevtől mintegy 130 kilométerre. Ekkor tört ki Kijevben a harmadik bolsevik felkelés. Az ukránok önkéntes kozákokból és kijevi kadétokból álló 400 fős csapatát Omelycsenko százados vezette. Velük szemben, Mihail Muravjov parancsnoksága alatt egy 4 000 fős orosz hadsereg.
Az ukrán csapatoknak sikerült egy ideig visszavonulásra kényszeríteniük az oroszokat, de a harcok következtében súlyos vereséget szenvedtek.
A csata után 27 hadifoglyot végeztek ki, köztük a legfiatalabb, mindössze 16 éves volt.
1918. március 19-én az ukrán kormány rendelete értelmében a hősi halottakat Kijevben, az Aszkold-temetőben helyezték végső nyugalomra. A szovjet időkben a sírokat megrongálták, és hosszú évekig tilos volt bárminemű megemlékezés vagy szóban való említés a csatáról és az áldozatokról. Csak Ukrajna függetlensége után vált lehetővé a megemlékezés.
2006-ban felavatták a Kruti Hősök Emlékhelyét. A komplexumban kápolna és egy kereszt alakú tó található. 2012-ben a kruti hősök sírhelyén, az Aszkold-temetőben szintén műemléket avattak az elesett patrióták tiszteletére.
Nyitókép: ukrinform.ua
A nyiregyhaza.mfa.gov.ua nyomán
