A migráció református szemmel

A hollandiai SGP református politikai párt és a Kárpátaljai Református Egyházkerület Ungi Egyházmegyéjének együttműködésében a korábbi évekhez hasonlóan idén is kétnapos konferenciát szerveztek no­vember 27–28-án az eszenyi Bárka Ifjúsági Központban. A konferencián az egyház lelkészei, presbiterei és a politika iránt érdeklődő hívek számára ezúttal a magyar és holland előadók a nemzetközi migráció hátteréről, a nyugat-európai helyzetről, a politikai álláspontok közötti különbségekről, valamint a Szentírásban található népvándorlással kapcsolatos történetekről tartottak előadásokat.

A kétnapos konferenciát Balogh Attila, az Ungi Reformárus Egyházmegye esperese, eszenyi lelkipásztor nyitotta meg, Jacques Bazennel, a holland SGP református párt koordinátorával köszöntötték a vendégeket és az előadókat. Az első napon meglepően sok érdeklődő látogatott el Eszenybe, alig fértek be a Bárka Ifjúsági Központ előadótermébe. Balogh Attila esperes az érdeklődést látva elmondta: „Ez bizonyítja, hogy ilyen és ehhez hasonló konferenciák szervezésére szükség van Kárpátalján. Szükség van arra, hogy egy kicsit kinyíljon előttünk a világ, hogy társadalmi és politikai kérdésekben is tájékozottabbak legyünk.”

Pénteken elsőként Szabó János ungvári magyar konzul tartott előadást Magyarország migrációs politikájáról, ismertette a magyar kormány álláspontját a kérdéssel kapcsolatban. Beszélt a kialakult európai helyzetről és az ezzel kapcsolatos elképzelésekről.

Majd a Hollandiából érkezett dr. Gerard van der Waal, a Nyenrode Egyetem tanára a hollandiai menekülthelyzetről és a bevándorlás közvéleményre gyakorolt hatásáról tartott előadást. Elmondta, hogy Hollandiába eddig mennyi menekült érkezett; hogy milyen körülmények közé kerülnek ott, milyen beilleszkedési lehetőségek vannak. Összefoglalta a politikusok által felvázolt érveket és ellenérveket a menekültek fogadása mellett és ellen.

A konferencia második napján, szombaton Jacques Bazen holland politikus számolt be a közel-keleti országok társadalmaiban meglévő és az arab tavasz során felerősödött vallási és etnikai ellentétek történelmi okairól, a válságtérségekben kialakult helyzetről, a menekülttáborokban uralkodó viszonyokról. Részletesen ismertette a nyugat-európai bevándorláspárti politika szempontjait, annak elvi és tudományos alapjait. Az előadónak sok szkeptikus kérdésre kellett választ adnia.

A holland előadók előadásait kiválóan tolmácsolta Varga Szabolcs, a Budapesti Corvinus Egyerem PhD-hallgatója, az eszenyi református gyülekezet tagja.

Dr. Hodossy-Takács Előd, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense saját közel-keleti tapasztalatairól számolt be, majd a magyarországi migrációs helyzettel kapcsolatos tapasztalatairól, egy kissé másként, magyar szemmel. Végül előadásában a Szentírásból idézett a népvándorlással kapcsolatos történeteket, kapaszkodókat.

dózsa