A Moszkvával szembeni szankciók folytatását szorgalmazta a lengyel elnök Kijevben
Az európai uniós tagállamoknak és más országoknak addig nem szabad feloldaniuk az Oroszországgal szembeni szankciókat, amíg Moszkva maradéktalanul nem teljesíti a minszki megállapodások rá vonatkozó részét – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel államfő kedden Kijevben, miután tárgyalt Petro Porosenko ukrán elnökkel.
A találkozó utáni közös sajtótájékoztatón Duda leszögezte, hogy Varsó álláspontja egyértelmű: folytatni kell a büntetőintézkedéseket. „Támogatjuk Ukrajna minden törekvését a békére és nem leszünk passzív megfigyelői a folyamatnak. Nem avatkozunk be a minszki megállapodások végrehajtásának folyamatába, de határozottan támogatjuk Ukrajna álláspontját” – mondta Andrzej Duda. Hozzátette, hogy Ukrajna békére törekszik, helyre akarja állítani ellenőrzését a határain, szuverén és független állam akar lenni.
Porosenko felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel „szégyenteljes elnyomó politikájával”, a krími tatárok és az ukránok üldözésével a törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten és Oroszországban. Szavai szerint eljött az ideje egy nemzetközi rendszer kialakításának a Krím megszállásának megszüntetésére és demilitarizálására. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a jog szerint Ukrajnához tartozó félsziget orosz katonai támaszponttá váljon.
Az ukrán elnök közölte, hogy országa valószínűleg részt vesz a Pajzs fedőnevű lengyelországi hadgyakorlaton. Porosenko szerint a lengyel-litván-ukrán közös dandárban szolgáló ukrán katonák komoly szerepet játszanak majd annak elérésében, hogy Ukrajna részt vehessen az Európai Unió keretében működő Visegrádi Harccsoportban, ez utóbbi pedig fontos az ukrán fegyveres erők NATO-kompatibilissé tétele szempontjából.
Az ukrán elnök a sajtóértekezleten bejelentette, hogy Lengyelország egymilliárd euró hitelvonalat nyitott meg a lengyel-ukrán kereskedelmi forgalom növelésére.