A szülői jogától megfosztott személynek is kell majd tartásdíjat fizetnie
Azoknak a személyeknek is kell majd tartásdíjat fizetniük gyerekeik után, akiket megfosztanak szülői jogaiktól.
Az említett jogokat csak bíróság veheti el. Az eljárás befejeztével végzést hoznak az ügyben, mely megszabja a tartásdíjat, annak összegét.
Ha a gyermek apja, anyja vagy más törvényes képviselője visszautasítja, nem fogadja el a gyermekgondozási támogatást a szülői jogától megfosztott személytől, akkor a tartásdíj a gyermek nevére az Ukrán Állami Takarékbankban (Oscsadbank) nyitott számlára utalandó. A számla megnyitására a gyermek törvényes képviselőjét kötelezik a bírósági döntéstől számított egy hónapon belül.
A mostani változtatásokat a 0950. számú törvény írja elő, melyet május 17-én fogadott el végleges formájában a Legfelsőbb Tanács, s már csak az államfő aláírására vár.
A tervezetet három éve, 2013 márciusában terjesztették elő. Reméljük, az aláírásra hamarabb sor kerül, mint a megszavazásra.
Kárpátalja.ma
