A talaborfalvi lakótelepre költöztetnék az áttelepülőket

A Miniszteri Kabinet és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának képviselői a kárpátaljai megyei közigazgatási hivatal vezetőivel és szakértőivel tanácskoztak február 2-án – adta hírül a zakarpattya.net.ua.

A találkozón szó esett a Luhanszk és Doneck megyékből áttelepült személyek biztonságáról, szociális ellátottságukról.

Vaszil Hubal, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta, hogy Kárpátalján már megkezdték a köztisztviselők és a nagyvállalati munkatársak polgárvédelemi oktatását, továbbá a biztonsági szolgálatok soron kívüli ellenőrzését (esetükben bonyolult a helyzet, mivel nagy részük magántulajdonba került).

Az ülés leglényegesebb kérdése az áttelepültek elszállásolása volt. Kárpátaljára eddig közel három és fél ezren érkeztek Kelet-Ukrajnából. A helyi vezetők kijelentették, hogy megyénk készen áll a további áttelepülők, különösen gyermekek fogadására, akiket a kárpátaljai szanatóriumokban szállásolnának el.

A Miniszteri Kabinet felkérte a kárpátaljai vezetést arra, hogy mérjék fel a helyi befejezetlen épületek állapotát, a már majdnem kész épületek ugyanis alkalmasak lehetnek a Kelet-Ukrajnából érkező személyeknek. Hubal az aknaszlatinaiak számára létesített lakónegyedet ajánlotta fel az áttelepülőknek. A Talaborfaluban kialakított komplexum hatszáz személyt fogadhat, ráadásul az iskola és az óvoda is készen áll.

Azonban a megyei vezetés önállóan nem változtathat a lakónegyed rendeltetésén, hiszen az objektumot az állam finanszírozta. Ezért Hubal a kormánytól kér engedélyt a javaslat megvalósítására.

Kárpátalján nyilvántartást készítenek azokról a családokról, akik hajlandóak az áttelepülők, többek közt gyerekek befogadására. Jelentkezni a megyei közigazgatási hivatal által működtetett, a Kelet-Ukrajnából érkezők kérdéseivel foglalkozó regionális irodában lehet. Telefonszám: (0312) 61-22-20.

Kárpátalja.ma