Kárpátalja az akadálymentesítés útján

Az akadálymentes társadalom megteremtése nem csupán a fizikai infrastruktúra korszerűsítését jelenti, hanem a valódi társadalmi egyenlőséghez vezető út egyik kulcsfontosságú lépése is. Ukrajna európai integrációs törekvéseinek egyik meghatározó eleme a befogadó környezet kialakítása, amelyen Kárpátalján is aktívan dolgoznak – közölte Miroszlav Bileckij kormányzó.

Az idei évben első alkalommal megrendezett Nemzeti Akadálymentességi Hét keretében a régióban számos tematikus rendezvény valósult meg, amelyek célja a figyelemfelhívás volt. Bileckij kiemelte, hogy a mindenki számára elérhető környezet kialakítása nem kiváltság, hanem jog.

Kiemelt eredmények Kárpátalján:
  • 53 közigazgatási ügyfélszolgálati központban épült rámpa, 44-ben akadálymentesített mellékhelyiségeket létesítettek;
  • 19 központban Braille-írásos táblák, 36 helyszínen pedig hallássérültek számára technikai segédeszközök állnak rendelkezésre;
  • 17 asszisztív technológiákat alkalmazó kabinet működik a megyében;
  • folyamatosan működik a háború sújtotta lakosság pszichoszociális támogatásának megyei központja;
  • működik a „Paraszolka” szociális rehabilitációs központ is;
  • 57 család részesül korai fejlesztési szolgáltatásban a fejlődési zavarokkal élő gyermekeik részére;
  • 169,6 millió hrivnya állami támogatásból 2025-ben 50 iskolabuszt vásárolnak, ezek közül 45 akadálymentesített lesz, már 4 speciális jármű beszerzése megtörtént;
  • a vállalkozások számára kompenzációs támogatás érhető el az akadálymentes munkahelyek kialakítására;
  • 82 közegészségügyi intézményben és 13 szociális intézményben információs táblákat és nagy sebességű internetet telepítettek;
  • 2 támogatott lakhatást nyújtó központ működik;
  • Ungváron 40 alacsonypadlós autóbusz segíti a mozgáskorlátozottak és kisgyermekes családok közlekedését;
  • az ungvári filharmóniában két elektromos emelőplatform üzemel, a zenei főiskolán pedig egy lánctalpas lépcsőjáró lift működik;
  • 3 bentlakásos intézményben szintén különleges emelőszerkezeteket telepítettek;
  • a megyei közigazgatás hivatalos weboldala látássérültek számára is elérhetővé vált.

A megye vezetése hangsúlyozza, hogy az akadálymentesítés nem csupán projekt vagy program, hanem közös társadalmi felelősségvállalás. Különös figyelmet fordítanak a háborús veteránok és fogyatékossággal élő személyek szükségleteire, és a velük való párbeszédre.

A folyamatba aktívan bekapcsolódnak a helyi önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek is, akiknek támogatása nélkül nem lenne lehetséges e törekvések megvalósítása.

Nyitókép: képernyőkép

Kárpátalja.ma