uzletemberek 01

Csökkentik a köztisztviselők számát Ukrajnában

A közeljövőben 30-50 százalékkal csökkentik a köztisztviselők számát Ukrajnában, ugyanakkor a bérekre szánt alap változatlan marad – adta hírül a transkarpatia.net.

– A kormány benyújtotta a Legfelsőbb Tanácshoz az erre vonatkozó törvényjavaslatot, melyet első olvasatban már elfogadtak – mondta Pavlo Petrenko igazságügyi miniszter.
A politikus hozzátette, hogy jelenleg mintegy 250 ezer tisztviselő tevékenykedik az államapparátusban. Munkájuk hatékonysága a belföldi magánszektorhoz viszonyítva azonban elég alacsony. Emiatt 30-50 százalékos létszámcsökkentést terveznek az állami szférában.
A miniszter a korrupció legfőbb okát az alacsony fizetésekben látja. Emiatt a létszámcsökkentés nem vonja magával a bérek kifizetésére szánt alap csökkentését, így az állásukat megtartó tisztviselők reális fizetést kaphatnak.
– Az a hivatalnok, aki 1200 hrivnya fizetést kap, nem tud hatékony munkát végezni, s kénytelen a hatáskörével való visszaélésből pénzt keresni, hogy el tudja tartani magát és a családját – magyarázta Pavlo Petrenko.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ebben az időben, amikor Ukrajna külső katonai agresszióval és gazdasági problémákkal küzd, az államapparátusnak új, motivált, szakképzett emberekre van szüksége.
– Az államapparátust teljesen megtisztítjuk, elsősorban az igazságügyi és az ellenőrző szervek dolgozóit és anyagi helyzetüket vizsgáljuk át – mondta a miniszter.
Kárpátalja.ma