Drogkereskedő ellen emeltek vádat Szolyván

A szolyvai rendőrség nyomozói befejezték a nyomozást annak a dnyiprói férfinak az ügyében, aki kábítószerek értékesítését szervezte meg a járás területén –tudatta október 9-én a Zakarpattya Online internetes hírportál.

A hatóságok tájékoztatása szerint idén júniusban a rendőrök tetten érték a gyanúsítottat, amikor különösen veszélyes szintetikus drogot – metamfetamint – próbált eladni. A férfi korábban Kárpátaljára költözött, ahol drogeladási hálózatot épített ki.

A nyomozás során, az ügyészség felügyelete mellett, a rendőrök megfelelő bizonyítékokat gyűjtöttek, így az ügy iratait és a vádiratot már bíróság elé terjesztették.

A vonatkozó jogszabály szerint az elkövetőt akár 10 év szabadságvesztés és vagyonelkobzás is fenyegeti.

Kárpátalja.ma