Egy falu, melyben kastélyt építtetett a leendő miniszter

Ha az egykori Ugocsa megye északi kétharmadát „megöröklő” Nagyszőlősi járás tiszántúli részére igyekvő gépkocsivezető – Tiszaújlakot elhagyva – áthajt a hordalékszigeteket körülölelő nagy folyó hídján, négy, egymással összeépült falun, Tiszabökényen, Tiszafarkasfalván, Tiszapéterfalván és Tivadarfalván keresztül vezet tovább az útja, mely helységek legnagyobbika a 2016 lakost számláló Tiszapéterfalva, a felsorolt települések regionális központja. (A tiszapéterfalvai központú közös községi tanács irányítása alá tartoznak az egybeépült falvak, valamint a közeli Forgolány).

Az őskortól a XX. századig

A falu határában feltárt őskori telephely maradványai bizonyítják, hogy e Tisza-menti földeken már hosszú évezredekkel ezelőtt megjelent az ember. Később viszont – ismeretlen okokból – elnéptelenedett a táj, a honfoglalás idején lakatlan erdőrengeteg övezte az Alföldre kilépő folyót, s csak az Árpád-korban népesült be újból a terület. A községről elsőként egy 1220-ban íródott oklevélben ejtenek szót mint Villa Peturról, vagyis Péter falváról, s arról a Péter nevű földesúrról nevezték el, aki testvéreivel, Pállal és Ivánkával együtt közös birtokukat elhatárolta a tiszabökényi nemesek földjeitől. A középkor évszázadai eseménytelenül teltek el, s arról sem maradtak fenn adatok, hogy érintették-e a falut a XVI–XVII. század háborús pusztításai. Annál nagyobb károkat okozott az 1717-es tatár betörés, amikor is a támadók teljesen elpusztították a helységet, s a megtizedelt lakosság pótlására ruszinokat is telepítettek a községbe, akik viszont később nyelvet, vallást és öntudatot cseréltek a színmagyar környezetben.

A reformáció idején a község lakói felvették az új hitet, a jelenleg is álló kőtemplomuk falait azonban csak a XVIII. században húzták fel, addig fából épült szentegyházban tartották meg az istentiszteleteket. A következő évszázad végén pedig tető alá került a falu egyik legismertebb nevezetessége, az 1987 óta képtárként használt György Endre-kastély. Az építtető a szomszédos Máramaros vármegyében, Huszton látta meg a napvilágot 1848. március 8-án, a pesti egyetem jogi karának az elvégzése után pedig, 1870-ben a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium tisztviselője lett, s nagy érdemeket szerzett a keskeny nyomtávú vasútvonalak kiépítésében több éven át. Emellett országgyűlési képviselőnek választották Ugocsa megye halmi, majd Bereg megye munkácsi választókerületében, s ugocsai látogatásai során annyira megkedvelte Tiszapéterfalvát, hogy telket vásárolt a községben, majd itt építtette fel nyári lakként használt kastélyát. Pályájának csúcsán 1905. június 18-án földművelésügyi miniszteri tárcát kapott a Fejérváry-kormányban.

Trianont követően aztán ennek a községnek a lakóira is kisebbségi sors várt, 1944-ben pedig 110 helybeli férfi tapasztalta meg a Gulag szörnyűségeit, akik közül 23-an nem is élték túl a megpróbáltatásokat.

Az alapszervezet húsz éve

– A tiszabökényi, tiszafarkasfalvai és tivadarfalvai KMKSZ-tagokkal együtt közös alapszervezetet alkotunk, mely 1989-ben jött létre, s jelenleg 1287 tagot számlál – tájékoztat Virág László alapszervezeti elnök. – 1990-ben emlékművet állítottunk a sztálinizmus áldozatainak, rendszeresen megünnepeljük március 15-ét, részt veszünk a KMKSZ október 6-án, Nagyszőlősön megtartott központi megemlékezésén, s korábban vendéglátókként részt vettünk a júliusi Turul-ünnepség megszervezésében. Nagy segítséget nyújtottunk az egyházközségeknek egykori ingatlanjaik visszaszerzésében, részt vettünk a kárpótlási folyamat lebonyolításában, kulturális kapcsolatokat szerveztünk az anyaországgal, s támogattuk több, súlyos betegségbe esett helybeli lakos magyarországi gyógykezeltetését. 1992-ben az alapszervezet felvállalta a földprivatizációs pályázati kérvények kitöltését, s részt vettünk a KMKSZ „Zöld Programjában”, melynek során vetőmagot, illetve műtrágyát osztottunk szét a gazdálkodók között.

Bár Tiszapéterfalva színmagyar község, sajnos, mégis begyűrűzött hozzánk az elukránosodás folyamata. Gyenge nemzeti öntudattal bíró szülők a közelmúltban több ízben is kezdeményezték, hogy ukrán osztályokat nyissanak a helybeli, magyar tannyelvű Kölcsey Ferenc Középiskolában, s noha – szerencsére – ezek a törekvések mindeddig meghiúsultak, arra figyelmeztetik alapszervezetünket, hogy még nagyobb figyelmet fordítsunk a nemzeti hagyományok megőrzésére.

A megélhetésről – röviden

– Nagyszőlős kivételével nincs még egy olyan település a járásban, ahol annyi vállalkozás működne, mint Tiszapéterfalván – vált témát beszélgetőtársam. – Téglagyár, műanyag nyílászárókat készítő üzem, konzervgyár, fűrésztelep, gépkocsijavító műhely, két pékség, két cipőgyártó üzem, valamint több kereskedelmi egység található a község területén. A munkaképes férfiak és nők jelentős hányada a helybeli iparvállalatoknál helyezkedett el, sokan foglalkoznak fóliaházi zöldségtermesztéssel (a termést a helyi konzervgyár veszi át), a lakosság nagy része pedig háziszárnyasok (csirke, kacsa, liba) keltetésével, előnevelésével és eladásával keresi meg a kenyerét, sok gazda több ezres tojóállománnyal rendelkezik, a helység az utóbbi időben híressé vált az itt folyó belterjes baromfitenyésztésről. Kevesen dolgoztak, dolgoznak viszont az építőiparban, a kőművesek korábban Magyarországon vállaltak munkát, ám az utóbbi időkben megcsappant az anyaországi építkezéseken elhelyezkedők száma, néhányan pedig Kijevben és Moszkvában találtak maguknak munkát.

Öreg épület, de biztató eredmények

– Oktatási intézményünk 1968-tól a Nagyszőlősi Művészeti Iskola fiókintézményeként kezdte meg működését, 1971-ben vált önálló zeneiskolává, 2000-ben pedig – néptánc-koreográfiát, illetve rajzot és festészetet oktató képzőművészeti szakkal kibővülve – művészeti iskolává alakult át – pillant vissza a múltba Homoki Gábor, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója. – Az elmúlt tanévben 103 tanulóval foglalkozott itt az intézmény 16 főállású és egy félállásban dolgozó pedagógusa, szeptember 1-től viszont egy új zongoraoktatóval bővül a tanári karunk, s megjegyezném: oktatóink mindegyike tanintézetünkben kezdte művészeti tanulmányait. Az otthonunkul szolgáló épület legrégibb része 1912-ben került tető alá, melyet az 1970-es években kibővítettek. A vonós és a fúvós hangszerek többsége, valamint az összes zongoránk és harmonikánk már a 40. „életév” felé közeledik, s míg a fafúvósok még működőképesek, addig a rézfúvósok használhatatlanokká váltak, s már meg sem lehet javítani őket. Még jó, hogy 2009-ben néhány új hegedűt, furulyát és trombitát kaptunk a Kárpátaljai Megyei Művelődési Főosztálytól.

Szerény felszereltségünk ellenére szép eredményeket érünk el a művészeti oktatás terén. „Napsugár” Hagyományőrző Folklórcsoportunkat – melynek annak idején az akkor még itt oktató Pál Lajos és Pál Lajosné Jancsó Katalin voltak a vezetői – 2000-ben Európa-díjjal tüntette ki a hamburgi székhelyű Alfred Töphler Alapítvány kuratóriuma a magyar népművészet megőrzéséért kifejtett tevékenysége elismeréseként. Egy évvel később, a Mezőkeresztesi Nemzetközi Tojásfestő Versenyen két egykori tanulónk, Juhász Csaba és Nagy Emese szerezte meg az első, illetve a harmadik helyet. Többször is dobogós helyezéseket értünk el a járási művészeti iskolák versenyein, az elmúlt tanévben pedig egyik tanítványunk, Veres Szabolcs második lett a művészeti iskolák megyei versenyén a szaxofonosok kategóriájában, míg iskolatársa, Zsendely Károly harmadik helyezettként fejezte be ugyanezt a vetélkedőt.

Tanulóink – a hazai fellépések mellett – többször is részt vettek a külföldi fesztiválokon. „Csillagszem” Táncegyüttesünk 2005-ben és 2006-ban is bemutatkozott a Soproni Adventi Vásáron, „Örökség” Néptáncegyüttesünk – a Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat keretében – 2010. augusztus 20-án fellépett a Budai Várpalota előtt felállított színpadon, míg az idén májusban részt vett Budapesten megrendezett Kárpát-medencei Magyar Népművészeti Napokon, ahol is nagy sikerű előadást mutatott be a Polgárok Házában.

A helybeli művelődési házzal, valamint a Tiszapéterfalvai Református Líceummal együtt évek óta mi adunk otthont a Pál Lajos és felesége, Jancsó Katalin által kezdeményezett, a KMPSZ szervezésében lebonyolított Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábornak, melyet az idén immár 16. alkalommal rendeznek meg a több országból érkezett tanárok és diákok részvételével.

„Zenélni csak szívből lehet”

– 18–20 évvel ezelőtt még Pál Lajossal együtt muzsikáltam a Tisza Dal- és Táncegyüttesben, mely később felbomlott, öt évvel ezelőtt viszont keresztfiammal, az immár szintén a művészeti iskolában tanító Szilágyi Csabával együtt, a tanintézet több tehetséges diákjából megalapítottuk a Kokas Zenekart – emlékezik vissza a kezdetekre Kokas Károly, az oktatási intézmény tanára, a zenekar vezetője. – Kezdetben csak azért zenéltünk, hogy szórakoztassuk magunkat, s a fellépéseink, valamint az azokra való felkészülés mellett még most is össze-összegyűlünk egy kis közös muzsikálásra. Számunkra örömet szerez, ha kezünkbe vehetjük a hangszereinket, mert zenélni csak szívből lehet.

Évekig csak használt hangszereken játszhattunk, majd a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázat eredményeként cimbalomra és hangosító berendezésre tettünk szert, a KMKSZ pedig harmonikát, brácsát, hegedűt ajándékozott nekünk. Idén május 8-án, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által szervezett nagyszőlősi Európa-napon mondhatni az összes, ott fellépő kárpátaljai néptáncegyüttes számára mi biztosítottuk a zenét, a hazai rendezvényeken való részvétel mellett pedig nagyon sokszor léptünk már fel az anyaországban, sőt június 29-én és 30-án, a magyar EU-elnökség zárásaként lebonyolított brüsszeli ünnepségen is felléptünk, ahová a beregszászi magyar konzulátus, az ungvári magyar főkonzulátus, valamint a Magyar Külügyminisztérium segítségével jutottunk el, s három koncertet is adtunk Belgium s egyben az Európai Unió fővárosában. Hazajövet, július 1-jén felléptünk Balatonlellén, a Magyarok Világtalálkozóján, szeptember 11-én pedig mi is ott leszünk Nyíregyházán, a Magyar Dal Napján, melyen minden olyan együttes fel fog lépni, amelyik valamit is számít a magyar népzene, illetve a magyar könnyűzene világában.

Egyházi élet

– A Tiszapéterfalvai Református Gyülekezet 700 lélekből áll, a múlt évben nyolc gyermeket kereszteltem, ugyanennyi egyháztagot temettem el, s mindössze két fiatal párt eskettem össze – mutatja be a hitközséget Hunyady Attila lelkipásztor. – Miután a szovjethatalom éveiben Tiszapéterfalvát közigazgatásilag egyesítették Tivadarfalvával, 1959-ben bezárták a templomunkat, mondván, hogy egy községben egy felekezet csak egyetlen szentegyházat tarthat fenn, s csak 1989-ben kaptuk vissza az Isten házát. Nem sokkal később a parókia is visszatért a tulajdonunkba, de addigra annyira leromlott az állaga, hogy kénytelenek voltunk újat építeni, s a gyülekezet áldozatos munkájával, külföldi testvéreink segítségével, 2005-re használatba is vehettük, emellett a templom közelében vásároltunk, majd helyreállítottunk egy romos épületet, melyben gyülekezeti házat alakítottunk ki.

– S míg az alsó osztályosok a helyi középiskolában kezdik meg vallásunk megismerését, addig az 5–9. osztályos tanulók számára a gyülekezeti házban tartom meg a hittanórákat – veszi át a szót Páter Ilona vallástanár, a presbitérium diakóniai bizottságának a tagja. – Évente 90–100 iskolás látogatja a foglalkozásokat, nyaranta pedig gyermekhetet rendezünk, melynek zárásaként, vasárnap családi napot tartunk a gyermekek, szüleik és nagyszüleik részvételével, és bibliaismereti vetélkedőkkel, sportversenyekkel, bográcsgulyásfőzéssel, gondtalan kikapcsolódással töltünk el egy szép napot.

A diakóniai munka jegyében a múlt ősszel első ízben ajándékoztuk meg – főleg élelmiszerekkel, de részben ruhaneműkkel is – a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakóit. Rendszeresen támogatjuk a Tiszapéterfalvai Református Líceumot. A magyarországi Kőszikla Alapítvány által a községi művelődési házban megtartott jótékonysági hangversenyek alkalmával a gyülekezet tagjai is szépen adakoznak egy-egy nemes célra, a rászorulók megsegítésére, míg a diakóniai bizottság tagjai rendszeresen felkeresik a beteg egyháztagokat, s ha kell, gyűjtést szervezünk a szegény sorsú betegek gyógykezelésének a támogatására. Karácsonykor pedig élelmiszercsomagokat adományozunk az egyedülálló idős híveknek, illetve élelmiszerekkel, ruhával és tanszerekkel lepjük meg a Szolyvai Árvaház gyermekeit.

– A reformátusok, valamint a különböző kisegyházakhoz tartozó lakosok mellett 250 görög katolikus is él a faluban, akik korábban Tiszabökénybe vagy Tiszaújlakra jártak át felekezetünk ottani templomaiba részt venni a szent liturgián, 2003-ban azonban megalapították a saját egyházközségüket, a Tiszabökényi Görög Katolikus Egyházközség tiszapéterfalvai filiáját – magyarázza Pősze Roland tiszabökényi parochus. – Évente átlag 2-4 keresztelőre, 1-3 esküvőre s csak egy-egy temetésre kerül sor, a hittanórákon pedig 25 gyermekkel foglalkozom. Az egyházközség 2004-ben megkezdte a saját, Szent Illés próféta tiszteletére emelt kis templomának a felépítését, s három évre rá fel is szenteltük az Isten házát. Azóta pedig minden év július 20-án Illés-napi búcsút tartunk, melyen 100-110 hívő sereglik egybe a közeli falvakból.

Lajos Mihály