Elkészült az új ukrán–magyar határátkelők létrehozásáról szóló projekt

Kárpátalja vezetői és az illetékes magyarországi szakértők ismét összeültek június 3-án, hogy az új ukrán–magyar határátkelők létrehozásáról és a meglévők fejlesztési lehetőségeiről tárgyaljanak. A találkozón a magyarországi fél beszámolt arról, hogy befejeződött az a projekt, amelyben a határ két oldalán lévő útszakaszok összekapcsolásának technikai-gazdasági feltételeit, az egyesítésnek a határszakaszra gyakorolt hatását vázolták fel. A közel másfél év alatt elkészített projekt a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósult meg – adta hírül a mukachevo.net hírportál.

Az ukrán–magyar közúti határátkelők teljes fejlesztéséről szóló nyilatkozat (Budapest, 2013. március 28.) végrehajtása érdekében konzorciumot hoztak létre Magyarországon, melynek fő célja a meglévő határátkelők fejlesztése, valamint újak létrehozása a magyar–ukrán határvonalon.

A tárgyaláson Magyarországról a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) képviseletében Szathmáry Cecília és Fekete Zsolt projektvezető vettek részt, a TRENECON-COWI Kft.-től Bodolai Endre, a konzorcium vezetője, továbbá a kivitelezéssel megbízott Fehárvári és Fekete Kft.-től Fehérvári András igazgató, a kommunikációs feladatokat ellátó Agenda Consulting Kft. képviseletében Bakay László igazgató volt jelen, valamint Trieb Gergely, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja.

Ukrán részről Volodimir Csubirko, a Kárpátalja Megyei Tanács elnöke, Mihajlo Rivisz, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Vaszil Prihara, a megyei adminisztráció közüzemi, építészeti és infrastrukturális osztályának igazgatója, továbbá Vitalij Szemaly, a közigazgatási hivatal ökológiai és természeti erőforrásokkal foglalkozó osztályának vezetője, valamint Jevcsák Judit, a megyei tanács elnöki tanácsosa ültek tárgyalóasztalhoz.

Volodimir Csubirko mindenekelőtt megköszönte a magyarországi szakembereknek a közös cél érdekében kifejtett munkát.

A magyarországi fél által előkészített munkatervvel és tájékoztató anyaggal kapcsolatban elhangzott, hogy azok tartalmazzák a már működő, illetve az ukrán–magyar határon a jövőben épülő átkelők részletes elemzését és fejlesztési lehetőségeit. A munkatervet, amelynek magyar és ukrán nyelvű változata is lesz majd, átadják az ukrán–magyar kormányközi gazdasági együttműködéssel foglalkozó vegyes bizottságnak.

A 23 vizsgált objektumból hármat kiemelt fontosságúnak ítéltek, nyolcat pedig további elemzésre bocsátottak.
Mihajlo Rivisz Donbasz újjáépítésére hivatkozva a projekt ukrajnai kivitelezéséhez európai uniós finanszírozási lehetőségek biztosítását kérte a magyar tárgyalóféltől.

Kárpátalja.ma