Elrabolt festményekről tárgyal egy ukrajnai múzeummal Aachen
A második világháború idején eltűnt, majd öt éve egy ukrajnai múzeumban feltűnt festményei visszaszerzéséről tárgyal az aacheni Suermondt Ludwig Múzeum.
A Krím-félszigeten lévő Szimferopoli Művészeti Múzeumban 2008-ban bukkant fel a második világháború óta eltűntnek hitt 76 festmény, amelyeket egykor Aachenben őriztek. A képeket 1942-ben menekítették a meisseni Albrechtsburgba, ahonnan később az egykori Szovjetunióba kerültek.
Az ukrajnai művészeti múzeumnak eddig nem állt szándékában visszaadni a műalkotásokat. Aachen nem is követeli az összes kép visszaszolgáltatását, de ragaszkodik ahhoz, hogy elismerjék a Suermondt Ludwig Múzeumot a festmények tulajdonosaként, így a nemzetközi jog szerint a képek többé nem számítanának lopottnak. Ezáltal más intézmények – így az aacheni is – kölcsönkaphatnák azokat.
„Azt szeretném, ha a raktárak megnyílnának és a képeket újra láthatná a közönség” – mondta Peter van Brink, az aacheni múzeum igazgatója.
A Suermondt Ludwig Múzeum csupán öt olyan képet szeretne visszaszerezni, amely a város számára nagy jelentőséggel bír. Amennyiben a szimferopoli múzeum elfogadja javaslatait, az aacheni intézmény kész tárgyalni ellentételezésként lehetséges „ajándéktárgyakról” is.
Az ukrajnai múzeum a múltban már tett arra javaslatot arra, hogy egy évre kicseréljék a tulajdonában lévő, Aachenből származó képeket a német múzeum gyűjteményének azonos nagyságú részével.
Összesen 300 kép tűnt el annak idején a Suermondt Ludwig Múzeum tulajdonából, ezek közül öt alkotás magánszemélyektől nemrég visszakerült az intézményhez.
Forrás: hirado.hu