Évzáró közgyűlés a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségénél

Közel kétszázan vettek részt a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) évzáró közgyűlésén, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont. Pataki Gábor, a KMVSZ alelnöke a rendezvény moderátoraként köszöntötte a vendégeket, majd Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke kérte Isten áldását az egybegyűltekre. Babják Zoltán, Beregszász megyei jogú város polgármestere köszöntőjében elmondta, az idő alkalmas a számvetésre, és örül annak, hogy a helyi magyar vállalkozók is tevékenyen részt vesznek környezetünk szebbé tételében.

Virág László, a KMVSZ elnöke beszédét azzal a bejelentéssel kezdte, miszerint a szövetség taglétszáma meghaladta a kétszázhúsz főt. Évértékelő beszámolójában elhangzottak a tökmagolaj-termeléssel kapcsolatos jövőbeni tervek, illetve a határon túli gazdálkodókkal és vállalkozókkal való további kapcsolatépítés lehetőségei. Üdvözölte a Méhész Közösség tagjainak aktivitását, illetve a II. Turul Expo termékkiállítás sikerét. Elmondta, hogy a terveik között szerepel, hogy a szövetség bekapcsolódik a Nemzeti Vágtába, valamint a Kárpát-medencei iparikender-termesztésbe. Ezt követően az elnök felsorolta a szövetség által idén kiosztott támogatásokat, köztük a műtrágya- és üzemanyag-támogatást, atkaölő szer és méhészruhák kiosztását.

A Vajdaságnak utalt 50 milliárd forintos magyarországi gazdaságfejlesztési támogatás kapcsán Virág László bejelentette, hogy Kárpátalja is számíthat a magyar állam segítségére.
Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselője üdvözölte a szép számban megjelent tagságot és azt, hogy vannak még olyan vállalkozók, akik tenni akarnak a kárpátaljai magyarságért. Kiemelte, az Anyaország támogatásával szeretné revitalizálni vidékünk gazdaságát. Végezetül felkérte a vállalkozókat, hogy mindenki gondolkozzon el rajta, tervezze meg, hogy mivel tudná fejleszteni saját vállalkozását, s biztosította a jelenlévőket afelől, hogy az ehhez szükséges források lehívásában segítséget kapnak.

Pataki Gábor ismertette a közgyűlés napirendi pontjait, melyet a résztvevők elfogadtak.

Virág László a 2016-os tervek közül fő célként a szülőföldön való megmaradást nevezte meg. Fontos tervként említette a feldolgozóipari komplexumok létrehozását, a Kárpát-medencei vállalkozói és gazdálkodói körökkel való kapcsolatok továbbfejlesztését, gépparkok létesítését, szövetkezetek létrehozásának felkarolását, illetve a Turul Expo ismételt megrendezését és kiterjesztését.

Hangsúlyozta, hogy a KMVSZ felvállalja a családi szövetkezetek bejegyeztetésével kapcsolatos jogi segítségnyújtást.
Az ukrajnai földmoratórium változásainak kérdésében Szolomka Olekszandr földprivatizációs szakértő és Iljasovics Viktor, a KMVSZ Bereg megyei elnöke adott tájékoztatást, és válaszolt a résztvevők kérdéseire. Iljasovics Viktor hangsúlyozta, hogy már több peres ügy folyik földkérdésben, ezért a gazdák fokozottan figyeljenek oda földjeikre, és törekedjenek tulajdonuk hivatalos dokumentumainak megszerzésére.

Őr-Hidi László, a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke szót kérve hangsúlyozta: a földeket meg kell tartani a helyben lakó magyar gazdák tulajdonában. Jelezte továbbá, hogy érdemes az ukrajnai fejlesztési lehetőségekre is figyelmet fordítani. Virág László a felszólalásra tett reflexióban elmondta, a KMVSZ nyitott ezen lehetőségek irányába is.

kmvsz_gyules_2

Egyéb napirendi pontok között Virág László a tagság tudomására hozta, miszerint a Perényi Zsigmond Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Alapítványt hosszas adminisztrációs folyamat után bejegyezték. Az alapítvány fő feladata a kárpátaljai vállalkozók támogatásának még hatékonyabb elősegítése. Az igazgatói feladatokat Himinecz László látja el.
Pataki Gábor ismertette a szövetség strukturális átalakításának lehetőségét, az új felosztást a történelmi vármegyék határaihoz igazítják. A közgyűlés ezt egyhangúan megszavazta, így jóváhagyták az Ung, Bereg és Máramaros–Ugocsa felosztást.

Határozat született a megyei szintű tanácskozások időpontjairól. Ezekre Ung megyében 2016. február második hétvégéjén, Máramaros–Ugocsa megyében 2016. február utolsó hétvégéjén, Bereg megyében pedig 2016. március első hétvégéjén kerül sor.

Pataki Gábor ismertette továbbá az elnökség tagfelvétellel kapcsolatos határozatát, miszerint az újonnan csatlakozni kívánó tagoknak két, már két éve tagsági viszonnyal rendelkező személy ajánlása szükséges, valamint bevezetik a jelentkezés napjától számított három hónapos úgynevezett türelmi időt, amelynek letelte után nyerheti el a kérelmező teljes jogú tagságát.

A közös ebédet követően mezőgazdasági és méhészeti szekcióülésekre került sor. A gazdálkodók a Tisza-melléki járás fejlesztési koncepciójával ismerkedhettek meg, míg a méhészek átvehették méhészruháikat.

Záróakkordként az elnökség kifejezte jókívánságait a tagoknak, a közelgő ünnepekre való tekintettel áldott karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánt a jelenlévőknek.

Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége