Ezentúl az ukrán diáklányoknak is meg kell tanulniuk a lőfegyver használatát
Az ukrán parlament a Telegramon közzétette, hogy az államfő aláírta az állampolgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének egyes kérdéseiről szóló törvényt.
Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint a jogszabály értelmében ezentúl
az ukrán iskolások és egyetemisták – nemtől függetlenül – „a nemzeti ellenállás alapjai” nevű tantárgyat fogják tanulni, amelynek keretében a többi között lőfegyverek használatát is elsajátítják.
Eközben a Donyeck megyei, orosz ellenőrzés alá került Mariupol városi tanácsa nyilvánosságra hozta, hogy az orosz hadsereg katonai képzésében való részvételre kötelezik a diákokat, és rejtett mozgósítást hajtanak végre körükben. A városvezetés fotókat is közzétett közösségi oldalán a kiképzésekről. „A gyerekeket fegyverhasználatra tanítják, taktikai foglalkozásokat, katonai felvonulásokat tartanak, amelyen Oroszország iránti hűségesküt tetetnek velük. Mariupolban a militarizáció már az iskolákban elkezdődik, a „Junarmija” (Ifjú Hadsereg) nevű szervezeten keresztül. 2019 és 2025 között mintegy hatezer, 6 és 18 év közötti ukrán gyermeket vontak be ebbe a mozgalomba” – áll a közleményben, amely szerint már olyan eseteket is rögzítettek, amikor az ilyen képzésen átesett fiatalok nagykorúvá válásuk után beléptek az orosz fegyveres erőkbe, és részt vettek az Ukrajna elleni harci cselekményekben.
Forrás: MTI
