Idén már több mint 700 ittas sofőrt vontak felelősségre Kárpátalján

A kárpátaljai járőrök 2024 eleje óta már 755 sofőr ellen indítottak eljárást ittas járművezetés miatt – adta hírül a Kárpátaljai Járőrszolgálat a Facebook-oldalán július 25-én.

Alkohol vagy kábítószer hatása alatt a járművezető nem tudja megfelelően érzékelni a körülötte zajló eseményeket, és csökken a reakcióideje is.

A rendfenntartók közleményükben ismét kihangsúlyozták, hogy a sofőröknek tilos:

  • ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezetni;
  • átadni a vezetést olyan személynek, aki alkoholt vagy tiltott szereket fogyasztott;
  • alkoholt vagy kábítószert fogyasztani balesetet vagy rendőri igazoltatást követően, illetve az ittassági vizsgálat előtt.

Aki ittas állapotban ül volán mögé, az nemcsak a saját, de a többi közlekedő életét is veszélybe sodorja.

Ittas állapotban vagy kábítószer hatása alatt történő vezetésért a minimum pénzbüntetés az első alkalommal 17 000 hrivnya és a vezetői engedély bevonása 1 évre.

Amennyiben ez egy éven belül másodszor is előfordul, a pénzbírság már 34 000 hrivnya lesz, valamint a vezetői engedélyt 3 évre bevonják.

A harmadik esetben a kiszabható bírság összege 51 000 hrivnya, amihez társul a vezetői engedély 10 évre történő bevonása és a jármű elkobzása, vagy 15 napos letartóztatás, 10 év jogosítványmegvonás és járműelkobzás.

Kárpátalja.ma