Nemzeti imanapot vezettek be Ukrajnában

A Legfelsőbb Tanács február 12-én szavazott a nemzeti imanap bevezetéséről Ukrajnában.

Jaroszlav Zselezsnyak képviselő közlése szerint a határozat mellett 255-en szavaztak. A döntés értelmében az imanapot minden év február 24-én fogják tartani.

A képviselők hangsúlyozták, hogy számos példa van a történelemben, amikor az ima megváltoztatta a történelem menetét.

– Ma az ukránok függetlenségükért, identitásukért és jogaikért harcolnak. A közös ima megvédi Ukrajnát, és azokat, akik továbbra is harcolnak a fronton. Az ima az ukrán nép lelki egységének bizonyítéka és a győzelembe vetett rendíthetetlen hitünk szimbóluma lesz

írják.

Megjegyzik, hogy a határozat elfogadása hozzájárul a szellemi örökség megőrzéséhez, a hazafias szellem megerősítéséhez és az ukrán társadalom megszilárdításához.

Fotó: Getty Images

Kárpátalja.ma