Kiemelkedően szerepelt Kárpátalja az Interreg-pályázatokon
Hat év után először tartották Ukrajnában az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna (HUSKROUA) program monitoring bizottságának ülését. Az eseménynek ezúttal Kárpátalja adott otthont a napokban.
Vaszil Ivancso, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás első helyettese elmondta, legutóbb 2019. március 21-én került sor ilyen formátumú találkozóra.
Az ülésen értékelték az előző évben lezajlott első pályázati kiírás eredményeit. Kárpátalja kiemelkedően teljesített: 39 projekt kapott támogatást, összesen mintegy 15 millió euró értékben, ezzel a megye az ukrajnai régiók élére került.
Kiemelt témaként szerepelt a második pályázati forduló előkészítése is, melyet hamarosan meghirdetnek. A pontos határidők és új prioritások részleteit a közeljövőben teszik közzé.
A rendezvényen részt vettek az Európai Bizottság képviselői, a HUSKROUA program technikai titkárságának tagjai, valamint Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna nemzeti szerveinek küldöttjei, akik mindannyian kulcsszereplők a program megvalósításában.
Az ukrán delegációt Ihor Jaremenko, a Miniszteri Kabinet államtitkár-helyettese vezette. Az ülés munkájába bekapcsolódtak Csernyivci és Ivano-Frankivszk megye képviselői is.
