Kalapács alá kerül Munkács városi kultúrháza

A Munkácsi Városi Tanács március 29-ei döntése alapján aukció keretein belül értékesítik Munkács városában a Béke tér 12-14-16 szám alatt lévő kultúrházat.

Történészek szerint a szovjet időkig az épület – mint a legtöbb a Művészeti Iskola környékén – Schönborn gróf tulajdona volt. Abban a teremben, ahol most kultúr-eseményeket tartanak, grófi ünnepségeket rendeztek.

Az értékesítés feltételeiben szerepel, hogy a városi kultúrházat a vásárlást követő egy éven belül teszik a vásárló számára használhatóvá, vagyis ennyi idő alatt ürítik majd teljesen ki. Emlékeztetőül mondjuk el, hogy a Városi Tanács már elkészítette a Kultúrpalota terveit, melynek helyreállítását az egykori Tiszti ház felújítását követően tervezik. Hogy sikerül-e elkészülniük a felújítással a rendelkezésre álló egy év alatt egyelőre kétséges, látva a vállalkozók „hatékonyságát”. Ami még nem elhanyagolható, hogy különböző adatok alapján 9-től 20 millió hrivnyáig terjedő költségvetésekkel számolnak. Az is előfordulhat, hogy a Művelődési ház munkatársai az utcára kerülnek.

A kultúrház épülete finom falat lehet üzletemberek számára, elit elhelyezkedése miatt. A munkácsi születésű amerikai milliomos – Aleksz Rovt – is igényt tarthat rá. Ez az épület ideális bővítése lehetne Zirka nevű hotel-étterem komplexumának.

Az is lehetséges persze, hogy a vásárló személye már eldöntött tény. Ahogy az lenni szokott, az igazságot csak akkor tudjuk meg, amikor a városi táblák helyett újak lógnak az épület falain.

forrás:karpat-tur.net