Újabb segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára a Katolikus Karitásztól

Az orosz-ukrán háború 4. évfordulóján, február 24-én újabb segélyszállítmányt hozott Kárpátaljára a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica – közölte a segélyszervezet. A Karitász a háború kitörésének első napjaitól támogatta az ukrajnai rászorulókat és a menekülteket, jelen szállítmányuk a 693. volt 2022 óta.

Segítség a háború első napjaitól

„A Katolikus Karitász a háború kezdete óta 46 200 menekültnek nyújtott közvetlen segítséget, beleértve a Segítő Pontokon és a budapesti Integrációs Központban elért támogatottakat is”

– írták közleményükben. Hozzátették, hogy ezzel párhuzamosan Ukrajnában is segédkeztek:

„Kárpátalján és belső Ukrajnában összesen 585 tonna adománnyal fejezték ki szolidaritásukat, amely 692 szállítmányban jutott el a rászorulókhoz”.

A mostani, 693. szállítmányt Székely János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke indította újtára, amely 32 áramfejlesztőt, 5 generátort, több mint 1,5 tonna élelmiszert, valamint 500 paplant és ruhaneműt tartalmazott.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója az adomány átadáskor annak fontosságát hangsúlyozta, hogy ne felejtsük el négy év távlatából sem azokat, „akinek a mindennapok fájdalmat és küzdelmet jelentenek a jelenlegi helyzetben. Mindannyian tehetünk valamit értük, amivel azt fogják érezni, hogy nincsenek egyedül.”

Fehér Ferenc, a Kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója megköszönte az újabb, nehéz időkben kapott segélyszállítmányt.

„Senki sem tehet arról, hogy melyik országba született. Kárpátalján háborús körülmények között élnek az emberek, és sok család számára nap mint nap valós dilemma, hogy gyógyszerre vagy élelmiszerre jusson. Sokaknak az sem magától értetődő, hogy van-e fűtés és áram az otthonukban”

– jegyezte meg. Az átvételen jelen volt Pogány István atya, a kárpátaljai Karitász elnöke is, aki szintén köszönetet mondott az újabb szolidaritásért.

Böjti adománygyűjtés

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjt apropóján kiadott körlevelében ismét arra kérte a híveket, hogy imádsággal és adományokkal segítsék a rászorulókat. Ennek keretében az első nagyböjti vasárnaptól egy héten át országos adománygyűjtésbe kezdtek. Az itt befolyt adományokat a Katolikus Karitász-Caritas Hungarica juttatja el Kárpátaljára.

„A helyzet Kárpátalján és egész Ukrajnában drámai. Ezért szervezzük a nagyböjti országos gyűjtést is. Imádkozzunk azért, hogy ennek a rettentő háborúnak minél hamarabb vége legyen”

– mondta Székely János püspök.

Kárpátalja.ma

Fotók: Lambert Attila/Magyar Kurír