Két tűz között Kijev

Eredetileg 2011 decemberében kellett volna aláírni az Ukrajna-Európai Unió társulási és szabad-kereskedelmi egyezményt, de Julija Timosenko volt miniszterelnök bebörtönzése meghiúsította azt.

Novemberben ismét terítékre kerül a kérdés, egyelőre nem tudni milyen sikerrel. Brüsszel olyan feltételekhez köti az egyezményt, amelyet a kijevi vezetés nem szívesen teljesítene.

Eközben Vlagyimir Putyin alig burkolt fenyegetéseket fogalmazott meg, amivel korábbi legvehemensebb uniós bírálóit is Kijev mellé állította. Ukrajna szombaton ünnepelte a Függetlenség Napját, Viktor Janukovics elnök ünnepi beszédében figyelmen kívül hagyta a moszkvai intelmeket.

Múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnök megfenyegette Ukrajnát, hogy súlyos következményekkel kell számolnia, ha társulási szerződést köt az Európai Unióval. A Kreml ura szerint ebben az esetben az orosz-fehérorosz-kazah vámunió védőintézkedéseket vezethet be. Oroszország ezt azért tartja indokoltnak, mert ha Ukrajna liberalizálja vámszabályait az EU-val szemben, akkor piacát el fogják árasztani a „kiváló minőségű külföldi árucikkek”, kiszorítva onnan a hazai gyártmányokat.

Moszkva természetesen nem elsősorban az ukrán piacért aggódik, hanem azért, hogy Ukrajna tovább exportálhatja a nyugati árucikkeket az orosz, illetve az Oroszország uralta volt szovjet tagköztársaságok piacára is. Hogy mennyire nem üres fenyegetés a putyini intelem, azt már megtapasztalhatta Kijev, amikor a múlt hét elejéig szigorított vámellenőrzést tartottak az ukrán-orosz határon, s kockázatos minősítés ürügyén gyakorlatilag nem engedték be Oroszországba az ukrán árukat.

Az orosz vámszolgálat döntése nyilvánvalóan politikai jellegű zsarolás volt, célja nem más, mint az orosz érdekszférában tartani, vagy oda kényszeríteni az EU felé is kacsingató nyugati szomszédot. A jelenlegi ukrán vezetés, Viktor Janukovics államfő és környezete ugyanis „a kecske is jól lakjon, s a káposzta is megmaradjon” középutas elképzelést szeretné megvalósítani – egy időben tagja lenni az orosz vezetésű vámuniónak és aláírni az uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezményt is. Ám úgy tűnik, ez nem fog menni, mindaddig, míg Putyin számára presztízskérdés a vámunió kiterjesztése.

Az orosz elnök egyik legnagyratörőbb terve épp az Eurázsiai Unió megvalósítása, amelybe bevonná a kazahok és fehéroroszok mellett Ukrajnát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Grúziát, Kirgizsztánt, Moldovát, Tadzsikisztánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt. A leendő tagállamokat látva, bírálói talán nem teljesen alaptalanul állítják, hogy Putyin a Szovjetuniót készül restaurálni. A Kreml elutasítja a feltételezést, hangoztatva, hogy Moszkva célja nem egyéb, mint egy modern, európai típusú gazdasági közösség megteremtése.

Bármi legyen az indíték, az egyértelműen látszik, Moszkva, mindaddig, míg Vlagyimir Putyin a Kreml lakója, nem adja fel egykönnyen terveit, s lépésről-lépésre építi vissza gazdasági-politikai nemzetközi hátterét. És ha ebben a törekvésben Ukrajna gátolja, akkor pedig mindent megtesz azért, hogy az akadályt elhárítsa az útból. Az elnök egyik tanácsadója öngyilkos lépésnek nevezte az ukrán szándékot az uniós szabadkereskedelmi egyezmény aláírására és jelezte: Oroszország felkészül annak megakadályozására, hogy a megállapodást követően az európai áruk Ukrajnán keresztül elárasszák az orosz piacot.

Vagyis nem egyszerű Kijev helyzete – az Európai Unió és a társulási egyezmény egyaránt messze van, az EU bővítése kelet felé egyelőre csak álom, Oroszország viszont ott van a szomszédban. A novemberi vilniusi Keleti Partnerségi csúcstalálkozón elméletileg akár alá is írhatják az EU-ukrán társulási szerződést, amennyiben az ukrán kormányzat teljesíti az uniós feltételeket. A kérdés az, hogy milyen áron, hogy Ukrajnának akkor is megéri-e, ha ezzel az egyezménnyel kivívja maga ellen Oroszország, vagy legalábbis Putyin haragját?

Volt szovjet tagköztársaságként ugyanis ezer szállal kötődik az egykori centrumhoz, exportjának több mint 60 százaléka Oroszországba és a többi volt tagköztársaságba irányul. E piac elvesztése végzetes lenne Kijev számára. A gazdasági kockázaton túlmenően a mindenkori ukrán vezetésnek a politikai kockázatokkal is kell számolnia, mindenekelőtt azzal, hogy a lakosság körében töretlenül nagy a szovjet éra iránti nosztalgia.

Az is a dilemma része, hogy az EU komoly fenntartásokkal viszonyul Ukrajnához és az évek óta halogatott egyezmény aláírásához. Eddig eléggé valószínűtlennek tűnt, hogy Vilniusban erre sor kerülhet, ám a putyini zsarolás Viktor Janukovics leghevesebb uniós bírálóit is mellé állította. A német Elmar Brok és a lengyel Jacek Saryusz-Wolski EP képviselők közös nyilatkozatban szögezték le, hogy többről van szó, mint egy orosz-ukrán kereskedelmi háborúról. Nagyon komoly politikai konfliktus ez geopolitikai háttérrel, amelyben az EU-nak mint érdekelt félnek lépnie kell Ukrajna védelmében, állították.

Az Európai Bizottság (EB) gyorsan és keményen reagált, elítélte Oroszország kísérletét, hogy megfélemlítéssel tántorítsa el Ukrajnát az unióhoz való közeledéstől. Brüsszel bírálta a szigorított orosz vámellenőrzést, s bár Moszkva megszüntette az Ukrajnának komoly anyagi kárt okozó eljárást, a Bizottság és az Európai Parlament (EP) egyaránt elítélte a történteket. Az uniós fórumok azt az álláspontot képviselik, hogy Ukrajnának az unióval folytatott szabadkereskedelmi tárgyalásai nem zavarhatják meg Kijev tervét, hogy konstruktív kapcsolatokat alakítson ki az oroszok vezette vámunióval és eurázsiai gazdasági térséggel.

(A moszkvai vezetés azonban más véleményen van, amit nagyon határozottan képvisel is: Ukrajnának választania kell, melyik gazdasági közösséghez csatlakozik, Oroszország pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy saját gazdasági érdekszférájában tartsa a szomszédos államot.) Brüsszel visszafogottabban reagált a történtekre. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, hogy az Ukrajna-EU társulási egyezmény aláírásának nincs hátsó szándéka egy harmadik féllel szemben. „Az EU 1991-től több mint 3 milliárd eurót folyósított Ukrajnának, ezenkívül egyes uniós tagállamok közvetlenül kétoldali támogatást is nyújtottak” – emlékeztetett Ashton.

Az EP viszont aktívabb a kérdésben. Több képviselő közös nyilatkozata szerint az EU nem lehet csak megfigyelő, mert az orosz vezetés lépései nemcsak Ukrajnával, hanem az EU-val szemben is ellenségesek. Ezért az Európai Uniónak diplomáciai és politikai támogatást kell nyújtania Ukrajnának – állítják. Augusztus 28-án, az egyiptomi helyzettel együtt ezt a kérdést is napirendre tűzi az EP külügyi bizottsága.Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy eldőlt az EU-Ukrajna egyezmény sorsa, hogy Vilniusban pont kerül az évek óta húzódó folyamat végére.Ellenben az sem zárható ki, hogy Putyin keménykedése felülírta az uniós fenntartásokat Janukovics rezsimjével szemben.

Az ukrán államfő szombaton, a Függetlenség Napján elmondott beszédében úgy tett mintha nem értette volna meg a putyini figyelmeztetést. Megerősítette, hogy Ukrajna kész az uniós társulási egyezmény aláírására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is törekszik a kapcsolatok mélyítésére az orosz-ukrán viszonylatban, illetve a vámunióhoz tartozó államokkal. Putyin üdvözletét küldte az ünnepre, kiemelve „a két nép több évszázados barátságának a sérthetetlenségét”. Vélhetően nem ez lesz az utolsó üzenet részéről a novemberi vilniusi csúcs előtt.

Augusztus 24-e a legfontosabb ukrán nemzeti ünnep, a Függetlenség Napja. Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet egy december 1-i referendumon a lakosság többsége megszavazott. A kezdeti lelkesedés azonban az idő teltével alább hagyott, a szovjet éra utáni nosztalgia pedig komoly teret nyert. Ezt nem tudta kiszorítani az uniós integrációs törekvés sem.

Egy májusi felmérés szerint a lakosság 41 százaléka még mindig visszasírja a szovjet múltat, alig magasabb, 44 százalék azok aránya, akik nem bánkódnak Szovjetunió felbomlása miatt. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy nem csupán a mintegy 20 százaléknyi orosz lakosság nosztalgiázik, illetve azt, hogy a jelenség nem köthető egyik ideológiai irányzathoz sem, hiszen minden nagy parlamenti párt választói között megtalálhatók azok, akik visszasírják a szovjet birodalmat.

Még a szélsőjobboldali Svoboda hívek között is akad 5 százaléknyi nosztalgiázó. A kommunista párt támogatói körében a legnagyobb ez az arány, 81 százalék. A Janukovics vezette Régiók Pártja hívei 58, a Timosenko párt Batykivscsina támogatói közül 28, Vitalij Klicsko liberális UDAR-jának szavatói között pedig 21 százalék fejezi ki még mindig sajnálatát a Szovjetunió sorsa miatt.

A litván uniós soros elnökség szerint legalább három feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy a novemberi vilniusi Keleti Partnerségi csúcstalálkozón aláírják az EU-ukrán társulási szerződést: a „szelektív igazságszolgáltatás” gyakorlatának megszüntetése (utalás a Julija Timosenko perére), az igazságügyi rendszer általános reformja, valamint a választási rendszer reformja. Az elvárás nem meglepetés Kijev számára. Az EU külügyminiszteri tanács 2012 decemberében megfogalmazott hasonlókat, majd idén február 28-i EU-ukrán csúcsra készült uniós állásfoglalás ugyanezt ismételte meg.

Az igazságügyi rendszer reformja kapcsán az EU rég szorgalmazza az ukrán ügyészi hivatal működésének az átvilágítását az Európa Tanáccsal és a Velencei Bizottsággal együttműködve. Uniós megítélés szerint az ukrán büntető törvénykönyv, a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, a rendőrség működése, valamint a bírók jogállásáról és az igazságszolgáltatási rendszerről szóló törvények is felülvizsgálatra szorulnak.

A politikailag legkényesebb kérdés változatlanul a Timosenko-ügy. Guido Westerwelle német külügyminiszter júniusban még úgy fogalmazott: a „Tinosenko-kérdés rendezése az EU-ukrán kapcsolatok kulcsa”. Az ukrán vezetés az utóbbi időben igyekezett a felsorolt kérdésekben előrelépést felmutatni, ám Timosenko ügyében mindeddig nem engedett.