Község a Kerek-hegy alatt

A Beregszásztól Munkácsnak vivő főúton haladva, tizenöt kilométerrel a Vérke-parti város elhagyása után, egy két kilométer hosszú bekötőúthoz érünk, melyen végighaladva gépkocsink befut az egyik legnépesebb kárpátaljai magyar községbe, a 2845 lakosnak otthont adó, munkácsi járási Dercenbe, mely szelíden simul a környező síkságból magányosan kiemelkedő Kerek- vagy másképpen Temető-hegy lábához.
Nyelvjárássziget a hajdani Szernye-mocsár északi partján
Fodor Géza és Fodor-Balogh Jolán kutatásai szerint a faluról – Dersyn alakban – már egy, az 1060-as években kiállított latin nyelvű oklevél XIII. századi másolatában is olvashatunk, a község neve pedig az egyik feltételezés szerint a régi magyar Derse személynévből származik. Egykor a helység határáig terjeszkedett a Szernye-mocsár, a község pedig arról is nevezetes, hogy nyelvjárásszigetet alkot, a helyi dialektus elüt az északkeleti nyelvjárástól, és az erdélyi Mezőség néhány falváéhoz hasonlít. S ugyancsak derceni jellegzetesség, hogy a hegyen elterülő régi temetőben sírverseket írtak a fejfákra, mely szokás még az 1950-es–1960-as években is dívott az 1951-ben létesített új sírkertben.
A lakosság az 1560-as években református hitre tért, egyházukat minden bizonnyal Kálmáncsehi Sánta Márton, a vidék nagy reformátora alapította. A faluközpontban álló jelenlegi, klasszicista stílusú templomuk 1810 és 1814 között épült (38 m magas tornyát azonban csak 1823-ban építették hozzá), orgonáját pedig ausztriai mesterek építették, 1932-ben. Az idők során elpusztult középkori szentegyház viszont a Temető-hegyen állt, ahol találtak is egy, valószínűleg a XIII. században öntött harangot, mely ma is megtalálható az új templom tornyában. 1793-ban a Szepességben született hírneves doktor, Zemplén vármegye főorvosa, Weisz János kapta meg királyi adományként a falut, új birtoka után Dercsényire változtatta a nevét, feleségül vette a nyelvújítás mozgalmát vezető Kazinczy Ferenc húgát, Júliát, és sokat tett a község fejlődéséért, többek között timsófőzdét létesített a településen.
Az I. világháborúban 44, helyben besorozott katona esett el, akik tiszteletére – az 1938-ban rövid időre visszatért „magyar világban” – emlékművet emeltek a régi temetőben. A második világégés 25 áldozatot szedett, míg a szovjet „meghalasztó” munkatáborokba elhurcolt 402 derceni magyar férfi közül 72-en vesztették életüket a Gulágon. 1951-ben lokátorállomást telepítettek a Temető-hegyre, az ottani temetőt teljesen feldúlták, s pótolhatatlan veszteségeket okoztak azzal, hogy megsemmisítették a sírversekkel ékes fejfákat, valamint a Dercsényi család sírboltját (ahol addig többek között Kazinczy Júlia is nyugodott). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy néhány bátor falubeli lakos egy éjszaka belopózott a szovjet hadsereg által ellenőrzött területre, szétszedték, s az új sírkertben felállították az első világháborús emlékművet, megmentve azt a biztos pusztulástól. 2007-ben pedig a 97 százalékban magyarlakta község visszakapta a hegytetőt, ahol most folyamatban van egy jelképes magyar katonai temető és emlékpark kialakítása.
Aki még szovjet állampolgár sem volt, de már „leszavaztatták”
– A 89. életévemet taposom – meséli Máté Bálint, Dercen legidősebb lakosa. – A szüleim helyi kisgazdák voltak, mindössze 4-5 hektárral rendelkeztek, s édesapám többnyire szarvasmarhákat adott el a munkácsi és a beregszászi állatvásárokon, hogy egy kis jövedelemhez juttassa a családját. 1944-ben azután engem is besoroztak az 1-es számú hegyivadász zászlóaljba, de az addigra úgy elvérzett a korábbi harcokban, hogy már csak lövészárkokat ástunk, előbb Kassánál, majd visszavonultunk nyugat felé, s szinte egész Németországot bejártuk. Vagy lövészárkokat ástunk, vagy a légibombázások utáni romeltakarításokban segédkeztünk. 1945. május 2-án Hamburgtól délre amerikai hadifogságba estünk, ahonnan az angolokhoz, majd a szovjet szektorban lévő rüchenwaldi hadifogoly-elosztó táborba kerültünk. Innen haza kellett volna engedni bennünket, de az oroszok bevagonírozták a zászlóaljunk maradványait, és Novoruszkára vittek, ahol 1946. február 10-én részt kellett vennünk a szovjet „választásokon”, noha nem is voltunk szovjet állampolgárok (ez is része volt a szovjetrendszer abszurditásainak – L. M.). Azután Belaruszba, a Velikij Luk-i lágerbe vonatoztattak minket, ahonnan téglagyári, illetve kolhozi munkákra vezényeltek. Csak 1946 júliusában engedtek haza.
Iroda – teleházzal
– A KMKSZ helyi alapszervezete már 1989 márciusában megalakult, jelenleg 451 tagunk van – tájékoztat Fodor István alapszervezeti elnök. – A Szövetség 2002-ben, az egykori kolhoziroda épületében megvásárolt egy helyiséget, melyet az Illyés Közalapítvány, majd a Szülőföld Alap, végül pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával teljesen felújítottunk, s az utóbbi szervezethez benyújtott pályázatunk révén új bútorokkal rendeztük be. Itt működik az irodánk, melyben a teleház is helyet kapott. Az alapszervezet már 1989-ben kopjafát állított a temetőben a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére, 1991-ben pedig a református templom kertjében felavattuk a II. világháború és a sztálini lágerek áldozatainak az emlékművét.
Alapszervezetünk megalakulása óta a helyi magyar közösséget szolgálja, aktívan részt vettünk a Zöld programban, a vetőmagok és a műtrágya szétosztásában, az egykori kolhoztól „visszaörökölt” földrészlegek privatizációjában.
Rendszeresen megemlékezünk március 15-ről, október 6-ról, augusztus 20-ról, novemberben pedig a Gulagon elpusztult helybeli magyar férfiakról. Asztaliteniszversenyt rendeztünk (a közeljövőben is tervezünk), s a művelődési házban számos alkalommal megszerveztük a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház előadásait. Ugyancsak a kultúrházban került sor több ízben a KMKSZ megyei szintű rendezvényeire, a megyei szervezet pedig fellépőruhákkal, valamint a rendezvényekre való elutazások szervezésével támogatja a művelődési ház keretein belül működő Gyöngyösbokréta Táncegyüttest.
Fellépésekben igen gazdag volt a 2011-es év
– A Gyöngyösbokréta Táncegyüttes 1975-ben alakult meg, 1980-ban pedig elnyerte a Szovjetunió Kiváló Népi Együttese címet, ami azokban az években szép eredménynek számított – emlékszik vissza Korolovics Valéria, a kultúrház igazgatója. – Jelenleg Korolovics Zsolt a most 30 tagból álló táncegyüttes koreográfusa, s fellépésekben igen gazdagnak bizonyult a 2011-es év. Az együttes – egyebek mellett – részt vett a Kisvárdán megrendezett Nemzetközi Néptánc és Világtánc Fesztiválon, ahol a saját korcsoportjában (a 15–19 évesek között) megszerezte a 3. helyet. Felléptek Pécsett, Zircen, Sárospatakon, többször pedig Budapesten is. Az elmúlt év legemlékezetesebb eseménye pedig a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozóján való részvételük volt, melyre ugyancsak az anyaország fővárosában került sor augusztus 19. és 26. között. Tizenhat országból összesen 450 magyar fiatal töltött el egy emlékezetes hetet a Duna-parti nagyvárosban, s az igen gazdag program keretében a Gyöngyösbokréta Táncegyüttes is fellépett a budai várban, valamint a gödöllői kastélyban.
Az együttes mellett ugyancsak a művelődési ház ad otthont a Nagylucskai Művészeti Iskola derceni tagozatának, illetve a községi könyvtárnak, s falumúzeum létesítését is tervezik.
Középiskola – javuló ellátottsággal
A 2011–2012-es tanévben 45 pedagógus 372 tanulót oktatott (42 tanár helybeli lakos, s egykor az iskola diákja volt). Az alsósok egy fél évszázados, már eléggé elavult építményben, az 5–11-esek pedig az 1982-ben megnyitott, újabb iskolaépületben tanulnak. Sok diák a 4. osztály elvégzése után a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, a 9. osztály befejezését követően a kárpátaljai református líceumokban, a helyi középiskolát kijárva pedig a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai College-ében, illetve az Ungvári Nemzeti Egyetemen folytatja tanulmányait. Több végzős pedig magyarországi felsőoktatási intézményekben sajátítja el majdani hivatását.
A 9 szaktanterem közül a 16 számítógéppel és egy kivetítővel rendelkező informatikai szaktanterem tekinthető a legmodernebbnek. A technikai felszereléseket elsősorban pályázati úton, a KMPSZ segítségével szerezték be, de 2005-től az ukrán állam is sokat segít. Állami és képviselői támogatással korszerűsítették a fűtési rendszert, a konyhát, kicserélték a nyílászárókat. Új bútorzatot, a tanév végén pedig sporteszközöket is kaptak. A diákok évről évre jól szerepelnek a járási és a megyei tantárgyi vetélkedőkön, az utóbbi években pedig kitűnően helytállnak az országos és a nemzetközi megmérettetéseken is. Különösen az anyanyelvi, irodalmi, helyesírási és sportversenyeken érnek el 1., 2. és 3. helyezéseket. Örvendetes, hogy újabban a történelmi, matematikai, biológiai vetélkedőkön is eredményesek.
– A derceni óvodában 94 gyerekkel 8 óvónő és egy zenetanár foglalkozik, 4 dada, valamint egy ápolónő felügyel rájuk – modta el Biró Larisza, az óvoda vezetője. – Sajnos nem minden gyermek jár óvodába, mert a 90 férőhelyre tervezett épületben nincs lehetőségünk több gyerekkel foglalkozni. Ám nem ez az oka annak, hogy néhány szülő a szomszédos Alsókerepecre vagy Munkácsra hordja gyermekét ukrán óvodába (sőt páran már iskolába is).
Egyházközség – önkéntes tűzoltósággal
A lakosság döntő többsége protestáns, a református gyülekezet 2750 tagot számlál, lelkipásztora Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese. 1949-ben a szovjethatalom – a többi egyházi ingatlannal együtt – a parókiát is elkobozta az egyházközségtől, mely csak 1990-ben kapta vissza az épületet. Azóta teljesen felújították és kibővítették a paplakot, mely ismét otthont ad a lelkészcsaládnak, s a hittanfoglalkozásokat, valamint a felnőttek és a gyermekek bibliaóráit is itt tartják meg. A három szakképzett hitoktató és az ifjúsági vezető az elmúlt tanévben 346 általános iskolással, illetve 90 óvodással foglalkozott. A gyermekek aktívan és eredményesen vesznek részt a hittan-, illetve a bibiliaismereti vetélkedőkön. A fiatalok számára az egyházközség szabadidőklubot és házi örömhírklubot működtet. A Tábitha Szeretetszolgálati Központ Dercenben és a szomszédos Fornoson 65 rászorulót lát el ebéddel hetente négyszer, s alkalomszerűen élelmiszer-, ruha- és egészségügyi csomagokat visz nekik. 2005-ben magyarországi támogatással alakult meg a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság, mely öt községben (Dercenben, Fornoson, Alsókerepecen, Gáton és Izsnyétén) látja el a tűzoltói szolgálatot, de sokszor volt már szükség a segítségükre Munkácson, Csongoron, sőt a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban is. Eddig összesen 247 esetben vetették be őket.
A szántóföldek nagy része parlagon hever
Annak ellenére, hogy a faluban nem kevés mezőgazdasági gép van a gazdák kezén, a szántóföldek mintegy fele parlagon hever. A többség ugyanis nem rendelkezik saját traktorral, s a magas üzemanyagárak miatt nagyon sok pénzbe kerül a parcellák megműveltetése. De maguk az erőgéptulajdonosok is panaszkodnak, hogy lassan már a saját földjük megművelése is veszteségessé válik. Ugyanakkor majdnem minden háztájiban láthatunk fóliaházat, sok helyütt többet is, melyekben elsősorban zöldségeket, kisebb részben virágot termesztenek, s a lakosság 80 százaléka a földművelésből él. Szép számban akadnak gazdák, akik a munkácsi piacon értékesítik a termékeiket, nagyobbrészt azonban a felvásárlóknak adják el azokat, még ha így kisebb jövedelem üti is a markukat. A nagybani zöldségtermesztés ugyanis időigényes munka, így sokan egyszerűen nem érnek rá a piacolásra. Sok kárpátaljai magyar községtől eltérően, Dercenben még nagy számban tartanak szarvasmarhát, mintegy 450 jószágot számlál a falusi csorda, ám a tehéntartók általában saját maguk használják fel a fehér italt. Jelentős számú férfi pedig – mivel családjuk nem tud megfelelő módon megélni csak a zöldségtermesztésből – építkezéseken is dolgozik Kárpátalja-szerte, de külföldön is, Moszkvától Prágáig.
A községben sokan foglalkoznak kiskereskedelemmel is: tucatnyi kis ABC, egy nagyobb üzlet, 3 gazdabolt, étterem, gyógyszertár és családorvosi rendelő áll a lakosság rendelkezésére. Több farmergazdaság, egy mezőgazdasági kft., pékség és 3 fafeldolgozó telep is működik.