Lubinec: fogyatékkal élő férfit tartottak bent egy kárpátaljai toborzóközpontban

A fogyatékkal élő, tuberkulózisban szenvedő férfit annak ellenére tartották bent egy kárpátaljai hadkiegészítő és szociális támogatási központban (TCK és SZP), hogy dokumentumokkal igazolta a mozgósítás alóli törvényes halasztásra való jogosultságát – közölte a Facebook-oldalán Ukrajna emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinec.

Az ombudsman tájékoztatása szerint a 1970-ben született kárpátaljai férfit a rendőrség szállította az egyik megyei toborzóközpontba. A férfi hiába mutatta be a halasztásra jogosító iratait, továbbra is bent tartották. Lubinec szerint a súlyos egészségi állapotára sem voltak tekintettel: a tuberkulózisban szenvedő férfi nem kapta meg a szükséges orvosi ellátást, és nem biztosították számára az előírt gyógyszerek rendszeres szedésének lehetőségét sem.

Az ombudsman hivatalának munkatársa ezt követően közbelépett, aminek eredményeként a férfit elengedték, és helyreállították a halasztáshoz való jogát.

Dmitro Lubinec közölte, hogy az ügyben felmerült körülmények kivizsgálását kezdeményezték. Az eset miatt értesítették a Nyugati Régió Védelmi Szakügyészségét, az Állami Nyomozó Irodát (DBR), valamint az Ukrán Fegyveres Erők Katonai Rendészeti Szolgálatát és a Nyugat Hadműveleti Parancsnokságot is, hogy vizsgálják ki a feltételezett jogsértéseket.

A Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő és Szociális Támogatási Központ a cikk megjelenéséig nem reagált az ügyben hozzá intézett sajtómegkeresésekre.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →