Megkezdődhet a nehézfegyverek kivonása a front menti ütközőzónából

A tervek szerint még vasárnap megkezdődik a nehézfegyverek kivonása Kelet-Ukrajnában a front mentén kijelölt úgynevezett ütközőzónából – közölte Eduard Baszurin, a donyecki szeparatista erők parancsnok-helyettese.

Kijevben is megerősítették, hogy Olekszandr Zaharcsenko donyecki és Ihor Plotnickij luhanszki szakadár vezetők aláírták az erről szóló dokumentumot.

Baszurin közlése szerint előbb azokból a szektorokból vonják ki a február 12-i – a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó – minszki megállapodásban foglaltak alapján a nehézfegyvereket, amelyekben már valóban életbe lépett a tűzszünet.

Petro Kanonik, az ukrán fegyveres erőknek a tűzszünet és a fegyverkivonás ügyében illetékes képviselője újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a szakadárok által a héten megszállt Debalceve esetében külön megállapodás jön majd létre.

„Az ütközőzóna térképét a minszki megállapodás alapján készítették el, és akkor még a város ukrán ellenőrzés alatt állt” – mutatott rá a katonai illetékes, hozzáfűzve, hogy a település megszállásával a szakadárok tulajdonképpen megsértették az egyezményt.

Vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök a Twitter közösségi oldalon arról számolt be, hogy az előző nap elkezdődött fogolycsere során 139 ukrán katona szabadult ki a szakadárok fogságából. Szvjatoszlav Ceholko elnöki szóvivő ehhez hozzáfűzte saját Twitter-mikroblogján, hogy az elkövetkező napokban további 140, fogságba esett katona nyerheti vissza a szabadságát.