Megkezdték a vakcinák beadását Kárpátalján
Elkezdték a Magyarországtól kapott kanyaró elleni vakcinák beadását Kárpátalján, ahol év eleje óta meghaladta a ötszázat a kanyarós megbetegedések száma.
A kanyaró járványszerű terjedésének megállítása érdekében Magyarország kormánya nyolcezer adag kanyaró elleni vakcinát biztosított ingyenesen Kárpátalja számára. A megyeszékhelyen, Ungváron elkezdték a védőoltások beadását. Elsősorban a gyerekek kapják meg a szérumot, mivel a fertőződöttek 70 százaléka iskoláskorú. Az ungvári kórházak és klinikák között összesen 800 vakcinát osztottak szét. Ez a szükséges mennyiség töredéke, hozzávetőlegesen egy hónapra elegendő.
Tatyjana Kozak, az Ungvári Egészségvédelmi Központ főorvosa az M1-nek elmondta, 90 dózis jutott átlagosan egy-egy egészségügy intézményre. Örömmel fogadták és köszönik a magyarországi támogatást, hiszen már teljesen kifogytak a kanyaró elleni oltóanyagból.
Ez a támogatás azonban a szükségleteik csupán tíz százalékát fedezi. Ahogy azt a főorvos elmondta, egy évben 7200 vakcinára van szükségük ahhoz, hogy minden gyerek megkaphassa a városban. Akkor tudják ezeket az igényeket kielégíteni, ha az ukrán egészségügyi minisztériumtól megkapják az ígért védőoltásokat – tette hozzá.