Robbanás és tűz egy sokemeletes panelházban Ukrajnában

Legalább hárman meghaltak és négyen megsérültek, amikor robbanás következtében tűz ütött ki egy 16 emeletes panelházban a kelet-ukrajnai Harkivban – közölte vasárnap Szvitlana Horbunova-Ruban, a város alpolgármestere.

A helyszínen tartózkodó Ihor Lupangyin, a helyi katasztrófavédelmi hatóság vezetőjének közvetlen munkatársa viszont négy halálos áldozatról számolt be, szavai szerint három felnőtt és egy egyéves kisgyermek vesztette életét.
A nagy erejű robbanás – amelyről egyelőre nem tudják, hogy mi okozta – a tízedik emelet egyik lakásában történt, és következtében az alatta és a felette lévő emeleteken is tűz ütött ki.
Szemtanúk két embert láttak kizuhanni az épületből, azt nem tudni, hogy a detonáció vetette ki őket, vagy a tűz miatt maguk ugrottak ki. A ház mintegy száz lakója az utcára menekült. A tűzoltóknak estére sikerült eloltaniuk a lángokat.

Forrás: zipp.hu