„Soha többé ne legyen ilyen háború!”
Ráton a református templom kertjében állítottak emlékművet az I. és a II. világháború áldozatainak, amelyet az elmúlt vasárnap lepleztek le ünnepélyes keretek között.
Az első világháború kitörésének századik, a másodiknak pedig hetvenötödik évfordulóján emlékművet avató ünnepi megemlékezésre a református templomban gyülekezett az ungvári járási település lakossága. A meghívott vendégeket Bakos Valéria, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének titkára köszöntötte, aki elmondta, hogy 1989 novemberében, amikor a sztálini lágerekben életüket vesztett rátiak emlékművét felavatták a helyi katolikus templom kertjében, úgy tervezték, hogy emléket állítanak a világháborúk áldozatainak is, de a helyi vezetés ezt a tervüket megvétózta, mondván, hogy már áll emlékmű a falu központjában a háború szovjet áldozatainak emlékére. Voltak, akik az első emlékmű felállítása óta eltelt huszonöt év alatt továbbra is követelték, hogy legyen a faluban a világháborúk ráti áldozatainak is emlékművük, mások imádkoztak érte. Szavuk és imájuk végül meghallgattatott, és a helyi református gyülekezet, valamint a KMKSZ helyi alapszervezete összefogásának köszönhetően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával elkészült az obeliszk.
Farkasné Bőcs Judit ungvári magyar konzul emlékező beszéde végén így fogalmazott: „Köszönet és hála illeti a szervezőket, hogy lehetővé tették egy ilyen méltó emlékhely létrehozását. Ezzel azt is kifejezésre juttatják, hogy a sírban nincsenek győztesek és vesztesek, minden elesettnek jár a végtisztesség és a megemlékezés. Isten nyugosztalja az áldozatainkat! Emlékezzünk rájuk, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ebben a térségben soha többé ne történjen meg a nemzetek egymás ellen fordulása.”
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke emlékeztette a hallgatóságot: „Száz évvel ezelőtt, június 28-án dördültek el Gavrilo Princip, kiskorú boszniai szerb diák lövései, amelyekkel megölte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Zsófia hercegnét… Az I. világháború után az összes nép azt mondta: Soha többé ne legyen ilyen háború! Összemérhetetlen volt ugyanis az a szenvedés és pusztítás azokkal a célokkal, amelyeket az államok és nemzetek maguk elé tűztek.” A KMKSZ elnöke beszélt a II. világháborút kiváltó okokról és a következményeiről is, az 50 millió áldozatról és Európa hanyatlásáról. Majd az Ukrajnában jelenleg zajló háborúról is szólt, amely a világháborúhoz hasonlóan gyűlöletet kelt népek és emberek között, és amelynek a következményeit ugyancsak nehéz lesz felszámolni. Gondolatit végül azzal a kéréssel zárta, hogy mindenki gondolkodjon el a két világháború következményein, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy helyreálljon a béke.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Ma itt, Ráton emlékművet avatunk. A KMKSZ Ráti Alapszervezetének javaslatára, a KMKSZ megyei elnöksége a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jóvoltából támogatta ennek az emlékműnek a létrehozását. Tette ezt azért, hogy az Ungvári járásban eggyel több emlékjel hirdesse a magyar hősök áldozatát. Támogatta azért is, mert száz éve annak, hogy kitört az I. világháború, és hatvankilenc éve véget ért a II. világháború is. Bármennyit is szenvedett a maroknyi kárpátaljai magyarság, soha egyik hatalomnak sem sikerült megsemmisítenie. Remélem, soha többet semmilyen hatalom nem kényszeríti arra az itt élő dolgos magyarságot, hogy újra fegyvert fogjon.”
Szalánszky Ákos, ráti görögkatolikus parochus a következőképpen fogalmazott: „Boldog nyugalmat és örök emléket. Azok, akik elestek a háborúkban, már megnyugodtak, az ő emléküket megőrizzük és ma felelevenítjük. De ez az emlék számunkra tanúságtétel is kell legyen, hogy ne történjék meg egy harmadik csapás, ne legyen újabb háború.”
Szimkovics Tibor, ráti református lelkész emlékező beszéde kezdetén egy, az emlékműre is felvésett igeverset olvasott fel a Jelenések könyvéből, majd egy példa értékű történet tanulságát így összegezte: „Tudnunk kell úgy emlékezni, úgy felidézni múltunknak hőseit, hogy közben a gyűlöletet, a haragot, a bosszúvágyat, mindazt, ami felhalmozódott nemzedékről nemzedékre, elengedjük. Ahogy Pál apostol mondja, rábízni az ítéletet arra, aki igazán ítél, arra, aki a világnak, a történelemnek ura, aki ugyanúgy tanúja volt ezeknek az eseményeknek…”
Hajdú István, a Ráti Református Egyházközség gondnoka emlékeztetett, a világháborúnak nem csupán a harcmezőkön életüket veszett férfiak az áldozatai, hanem az otthon maradt árvák, özvegyek, a támasz nélkül maradt idős szülők, és az áldozatok között gondolhatunk saját magunkra is, minden olyan magyar emberre, aki az I. világháború következményeként nem Magyarországon él.
Illár Lénárd, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke az áldozatok között említette a sok-sok meg nem született gyermeket, a magjukat vesztett családokat, akiknek a személyes tragédiájuk egyben a ráti magyar közösségnek, és az egész nemzetnek is a tragédiája. Példaként megemlítette az országban zajló polgárháború első magyar áldozatát, Popovics Rolandot, aki szülei egyetlen gyermeke volt.
Demjén Katalin Várnai Zseni Katonafiamnak című versét szavalta, Palotai Etelka a II. világháborúban hősi halált halt ráti katona, néhai Ádám József élettörténetét tárta a hallgatóság elé, a hős katona dédunokája, Bálint Roxána pedig Juhász Gyula Vértanúink című versét mondta el. A református gyülekezet énekkara az alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd a templom elé kivonulva leleplezték az új emlékművet, és közösen elénekelték nemzeti imánkat, aHimnuszt.