Százezren várnak Ukrajnában útlevelükre

Már jövő héten stabilizálódik a helyzet Ukrajnában az útlevelek kiadása terén – közölték Ukrajna Állami Migrációs Szolgálatánál. Mikola Kovajcsuk, az állami szolgálat vezetője az UNIAN Hírügynökség tájékoztatása szerint azt ígérte, hogy már július 8-tól – miután aláírták a szerződést az új gyártóval – megkezdődik az útlevélnyomtatványok előállítása.

Elmondása szerint jelen pillanatban mintegy 100 ezren várnak Ukrajnában az útlevelükre, azaz ennyien nyújtották be a hatóságoknak az erre vonatkozó kérelmüket.

Kovajcsuk hozzátette: azok esetében, akik gyorsított eljárásban rendelték meg az útlevél kiadását, már lejárt a 10 napos határidő, akik viszont a 30 napos kiadási határidőt választották, idejében hozzájutnak az okmányhoz. A szolgálatvezető ugyanakkor kitért az azt firtató kérdés megválaszolása elől, hogy számíthatnak-e kompenzációra azok, akik nem kapták meg időben az útlevelüket, illetve akik gyorsított eljárásban kérték a kiállítását. Mint jelezte, erre csak bírósági eljárás keretében van lehetőség.

Emlékezetes, hogy június végén probléma támadt a gyorsított eljárásban, azaz 10 napon belül kiadni kért útlevelek elkészítésével. Ukrajna Állami Migrációs Szolgálatánál közölték, hogy a problémák ideiglenes műszaki nehézségekkel vannak összefüggésben. A korreszpondent.net információi szerint a gondot az okozta, hogy az útlevélnyomtatvány gyártása most -egy magánkézben lévő konzorciumtól állami gyártóhoz kerül át.

Az új gyártó ugyanakkor egyelőre a régebbi típusú útlevélnyomtatványok kibocsátását kezdi meg, miután a zn.ua értesülése szerint az új típusú biometrikus útlevélnyomtatványt az eddigi gyártó cég alapítója levédette. A portál úgy tudja, az új típusú biometrikus útleveleket a kormánynak három hónapon belül kell jóváhagynia.

korrespondent.net/zn.ua/ntk
Kárpátalja hetilap