Tízezer bányászt bocsátanak el Ukrajnában

Volodimir Demcsisin ukrán energiaügyi és szénipari miniszter tájékoztatása szerint idén tízezer bányászt bocsátanak el, valamint öt állami szénbánya bezárását és további hét bánya működésének felfüggesztését tervezik – adta hírül a transkarpatia.net.

– A bányák bezárása miatt szükségszerű a dolgozók létszámának 20 százalékos leépítése, így az 52 ezer bányász közül 10 ezer válik munkanélkülivé. Az elbocsátás túlnyomórészt a nyugdíjasokat fogja érinteni. A szociálpolitikai minisztérium a munkájukat elvesztő szakemberek modernizációs projektekbe való bevonásán dolgozik – mondta a miniszter.

Demcsisin később hozzátette, hogy a következő 2-3 évben a bányászok számát 25 ezer főre kell csökkenteni.

2014-ben Ukrajnában az előző évhez viszonyítva 22 százalékkal csökkent a szénkitermelés, mely így csak 65 millió tonnát tett ki.

Kárpátalja.ma