Több órás a várakozási idő a kárpátaljai határátkelőkön

Gyakorlatilag Kárpátalja minden határátkelőhelyén jellemzőek a kígyózó sorok a karácsony előtti napokban – adta hírül a mukachevo.net portál december 18-án.

A leghosszabb sor az ukrán–szlovák határon alakult ki. Szombat estére a Kisberezna–Ublya, valamint az Ungvár–Felsőnémeti határátkelőhelyen több száz autó több kilométeres sorban várakozott az Ukrajnába való belépésre.

– A barátainkkal délután fél háromkor értünk a Felsőnémeti–Ungvár határátkelőhelyre, de Ukrajna területére csak éjjel fél tizenegyre értünk át. Az üzemanyagunk épp hogy kitartott, mivel a hideg miatt fűtenünk is kellett – mondta el az egyik érintett sofőr a határátkelőhelyen.

A legforgalmasabb ukrán–szlovák Ungvár–Felsőnémeti határátkelőhely munkatársainak elmondása szerint a hatalmas sorok az ünnepek előtt utazni vágyók tömege miatt halmozódnak fel, azonban az átkelő infrastruktúrája nincs felkészülve ekkora gépjárműforgalomra és ennyi utas kiszolgálására. Így ez a helyzet áll fenn már péntek óta. Az Ukrajnából kilépésre egy-másfél óra, a belépésre pedig legalább hat óra várakozási idővel kell számolni.

Az asztélyi, illetve a csapi ukrán–magyar határátkelőhelyeken kicsivel jobb a helyzet, azonban itt is körülbelül négyórányi sorban állásra számítsanak!

Kárpátalja.ma