Új vezetőket neveztek ki a járási ügyészségek élére Kárpátalján
Augusztus 8-án a főügyészség rendelete értelmében új vezető került az összes járási ügyészség élére Kárpátalján. Erről a Kárpátaljai Megyei Ügyészség számolt be a hivatalos oldalán.
Andrij Nerodik lett az Ungvári Kerületi Ügyészség vezetője. 1992-ben született Voliny megyében. Pályafutását 2014-ben kezdte a volinyi ügyészségen, majd később Kijev megyében töltött be vezetőpozíciókat.
Jurij Domnyickijt nevezték ki a Munkácsi Kerületi Ügyészség élére. Lemberg megyéből származik. Korábban az ungvári ügyészség vezetője volt, előtte pedig a katonai és védelmi szférára szakosodott ügyészségeken töltött be különböző pozíciókat.
A Beregszászi Kerületi Ügyészséget ezentúl Dmitro Kirilenko vezeti. 1980-ban született Zsitomirban. Pályafutását 2006-ban kezdte az Ilosvai Járási Ügyészség segédügyészeként. 2021 áprilisa óta a munkácsi ügyészség vezetője volt.
Ivan Lengyelt nevezték ki a Huszti Kerületi Ügyészség élére. A korábbi Ilosvai járáshoz tartozó Oláhcsertészen (Pidhirne) született 1982-ben. Pályafutását 2004-ben kezdte. Korábban a munkácsi ügyészség helyettes vezetője volt.
A Técsői Kerületi Ügyészséget ezentúl Szerhij Zobdun vezeti. 1982-ben született a korábbi Ilosvai járáshoz tartozó Iloncán (Ilnicja). 2004 óta Kárpátalja hat járásában dolgozott ügyészként. Korábban a huszti ügyészség vezetője volt.
