Ukrajnába érkezett Pietro Parolin szentszéki államtitkár

A szentszéki államtitkárságot vezető Pietro Parolin bíboros Ferenc pápa képviseletében érkezett Ukrajnába. A bíboros látogatásának célja, hogy részt vegyen a latin rítusú ukrajnai katolikusok zarándoklatának zárószertartásain, amelyet vasárnap tartanak a berdicsivi Mária-kegyhelyen. Erről a Vatican News számolt be.

Pietro Parolin első ukrajnai állomása Lemberg volt július 19-én este, ahol találkozott az ukrajnai római katolikus egyház vezetőivel és a helyi hatóságok képviselőivel.

A bíboros július 21-én, a vasárnapi ünnepségek után találkozni fog Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Parolin szerint ez a látogatás egy újabb kifejezése annak, hogy a Szentatya figyelmet fordít Ukrajnára.

„A pápa kezdettől fogva próbálta megtalálni a módját a háború befejezésének, a mostanság igazságos békének nevezett dolog érdekében” – emelte ki az államtitkár. Majd hozzátette: reméli, a tárgyalásokon megtalálják a módját annak, hogy mihamarabb véget vessenek ennek a háborúnak.

Kárpátalja.ma