Ukrán nacionalisták a „nemzetek Európáját” éltető fekete ruhás felvonulást tartottak Ungváron
A „nemzetek Európája” mellett és a liberalizmus ellen tartottak fekete ruhás felvonulást Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 78. évfordulója alkalmából kárpátaljai ukrán nacionalisták a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat szervezésében szombaton Ungváron.
A fekete ruhát és az arcot takaró fekete álarcot viselő, ukrán nacionalista zászlókat lobogtató 150 főnyi „fekete menet”, amelynek résztvevői felerészben iskoláskorú fiatalok voltak, nacionalista jelszavakat harsogva vonult át – sötétedés után fáklyákat gyújtva – a városon. A Petőfi téren, a költő szobra mellett elhaladva, ahol egy évvel ezelőtt a „Késhegyre a magyarokkal!” mondatot kiáltozták, ezúttal – szabatos fordításban – az „Idegen, vésd az agyadba, itt ukrán a gazda!” jelszót skandálták, ami többször elhangzott a menet haladása során. A felvonulás fő jelszava a „Nemzetek Európáját, nemet az Európai Unióra!” volt.
A menet indulása előtt Tarasz Deak, a Karpatszka Szics vezetője a sajtónak elmondta, a nacionalisták 2011 óta emlékeznek meg fáklyás felvonulással Kárpát-Ukrajna 1939. március 14-i kikiáltásáról, és elsősorban azokról – a szavaival – „ukrán hősökről, akik fegyverrel a kezükben estek el a Horthy admirális több ezer fős csapataival vívott harcban”. Szerinte ez a küzdelem „élesztette újjá az ukrán lelkiséget a kárpátaljai emberekben”. Mint kifejtette, jelenleg hasonló időket élünk, mint 78 évvel ezelőtt, de most a nemzetek Európájáért és a liberális dekadencia ellen kell küzdeni, és „fel kell készülni a kontinensen várható vallásháborúra”, amely – mint vélekedett – az Európát elárasztó muzulmán menekültek miatt fog kitörni.

Deak hangsúlyozta: a Karpatszka Szics összefogásra törekszik a szomszédos országokban élő „bajtársakkal”, ezért – demonstrálandó, hogy a szervezet nem soviniszta – a mostani felvonulásra Magyarországról és Szerbiából is meghívtak „harcostársakat”.
Az MTI érdeklődésére a nacionalista vezető elmondta, hogy a Jobbik ideológiáját elutasító két magyar van a menetben, de nem fedheti fel a kilétüket, sem a szervezeteket, amelyeket képviselnek, s az illetők ilyen megfontolásból nem viselnek jelképeket, nem visznek magyar zászlót.
A sajtó előtt tett nyilatkozatában elhangzottakat Tarasz Deak megismételte a felvonulás résztvevői előtt elmondott beszédében is.
