Várhelyi Olivérrel találkozott a KMPSZ küldöttsége Kijevben

Szilágyi Lajos, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnöke és Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai-kommunikációs titkára Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosával találkozott január 27-én Kijevben.

A találkozón a nemzeti kisebbségek képviselői mellett az ukrán kormány képviselői is jelen voltak.

A Kárpátalja.ma megkeresésére Szilágyi Lajos elmondta, hogy a találkozó célja a tájékoztatás volt a nemzeti kisebbségek jelenlegi helyzetről.  

Hozzátette: jelenleg az országban egy rejtett alkotmánysértés megy végbe, mivel az új törvények sértik a kisebbségi jogokat, melyek Ukrajna függetlenségétől biztosítva voltak a kisebbségek számára. Illetve nagy problémát jelent a halogatás politikája is. Egy-egy törvényt lassan adagolva vezetnek be, egy-egy passzusát kiragadva, látszólag pozitív törvénykezést, hogy a közösség hozzászokjon a kisebb korlátozásokhoz, hogy azután még több korlátozást vezessenek be, ezáltal becsapva a közösséget.

Az oktatási törvény is ezt bizonyítja: míg alsó osztályban van lehetőség magyar nyelven tanulni, addig 5. osztálytól a tantárgyak 60%-át ukrán nyelven kell tanulni, ezzel megfosztják a kisebbségeket az anyanyelven tanulás jogától.

Fontos tanulsága volt a találkozónak az is, hogy olyan képviselők is részt vettek ezen a találkozón, akik támogatják az oktatási törvényt, kifejezve, hogy nem minden nemzetiségi kisebbségnek van gondja a törvénnyel.

Várhelyi Olivér uniós biztos a támogatásáról biztosította a magyar nemzeti kisebbséget. Elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök úr is megérti a helyzetet, azonban konkrét ígéretek nem hangzottak el.

Kárpátalja.ma