Az utcán vertek meg három helyi lakost Nagyszőlősön

A hatóság munkatársai őrizetbe vették azt a két személyt, akik az utcán támadtak meg három nagyszőlősi lakost – közölte a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata szombaton.

A rendőrség augusztus 8-án este 22 óra körül kapott bejelentést egy verekedésről a Korjatovics utcában. A rendfenntartók a helyszínen megtudták, hogy két ismeretlen személy verekedésbe keveredett három nagyszőlősi lakossal.

A konfliktus következtében egy 36 éves nőt fejsérüléssel, egy 35 éves nőt nyakszírt zúzódásokkal, egy 40 éves férfit pedig többszörös súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A nyomozás során a rendőrség kiderítette, hogy a támadásban egy 51 éves férfi és egy 35 éves nő lehet érintett. Az elkövetőket megtalálták és letartóztatták. A gyanúsítottak lakásán tartott szemle során a rendfenntartók több bizonyítékot találtak, amelyek a bűnösségüket támasszák alá.

Az ügyben testi sértéssel járó huliganizmus bűntette miatt indult eljárás. A tetteseket akár hét évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Kárpátalja.ma