A kisebbik és a nagyobbik rossz

Két riasztó hírre-sajtóközleményre is felfigyelhetett az ukrán hírportálokat böngésző olvasó az elmúlt napokban. Mindkettőt a nacionalista Szvoboda párt kárpátaljai megyei szervezetének sajtószolgálata tette közzé, s egyik is, másik is bennünket, itteni magyarokat érint, méghozzá nem éppen kellemesen.
Az első sajtóközlemény arról számol be, hogy Andrij Miscsenko, a Szvoboda parlamenti frakciójának tagja képviselői beadványt juttatott el az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU), amelyben követeli, hogy ellenőrizzék Varju Zoltán „kárpátaljai magyar” kijelentéseit és cselekedeteit arra vonatkozóan, nem fedezhetők-e fel azokban a nemzetiségek közötti ellentét szításának, illetve Ukrajna területi egysége megsértésének jelei.
Varjut a nacionalista képviselő a sajtóközleményben a magyar Jobbik párt provokátoraként emlegeti, s azt állítja, hogy cselekedetei és kijelentései „egyértelműen össze lehetnek hangolva a külföldi hírszerzéssel”. „Varju Zoltán Kárpátalján annak a magyar Jobbik pártnak a szervezeteit hozza létre, amely kétségbe vonja Ukrajna territoriális egységét. Természetesen ez a külföldi struktúra nincs bejegyezve Ukrajnában. Ezzel kapcsolatban már megkerestem az igazságügyi minisztériumot” – mondja Andrij Miscsenko.
A képviselő „emlékeztet”, hogy a „magyar politikai struktúrák népszerűsítésére” ez a személy „a közelmúltban azzal vádolt meg szvobodásokat, hogy azok állítólag magyar gyerekeket vertek meg Ungváron”. „Ilyesmi természetesen nem történt, de én úgy fogom fel az efféle bejelentéseket, mint a nemzetiségek közötti ellentétek szítását – a hangsúly éppen a »sértettek« etnikai hovatartozásán volt. A kárpátaljai rendőrség, az SZBU és az ügyészség erre az arcátlan hazugságra semmilyen módon nem reagált. Lehetséges, hogy a képviselői beadványra fővárosi feletteseik végre tisztázzák, hogy az »erőszakszervezetek« Kárpátalján melyik ország érdekeit felügyelik” – fogalmazott.
A Szvoboda politikusa ezenkívül hangsúlyozta, hogy Varju Zoltán tevékenysége „csupán egyik eleme a tömeges magyar expanziónak az ukrán Kárpátalján. Példaként említi a nacionalista képviselő, hogy a közelmúltban Beregszászban járt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, s bár látogatása magánjellegű volt, a rendőrség mégis lezárta fél napra a lakosság előtt a város főterét, a magyar vezetőt fogadták a vidék legmagasabb rangú vezetői, ezenkívül a »Kárpátaljai Magyar Főiskola« kétmillió dollár pénzügyi támogatást kapott.
„Magyarország és a Jobbik úgy fogalmaznak, hogy Kárpátalja »az ő földjük«. Ők nem akarják, hogy a helyi magyarok integrálódjanak az ukrán társadalomba. Olyan egyetemekbe, iskolákba fektetnek pénzt, amelyekben természetesen nem tanulják az ukrán nyelvet. Így formálódnak enklávék az Ukrajna iránt nem lojális emberekből. Számukra tömegesen adják meg a második állampolgárságot. A hivatalos Kijev nem reagál az ilyen dolgokra. Egykor Viktor Juscsenko adminisztrációja engedélyt adott a birodalmi sasok, a turulok felállítására egész Kárpátalján cserébe Tarasz Sevcsenko egyetlen szobráért Budapesten. Most meg Janukovics adminisztrációja a nemzeti méltóságot néhány köbméter gázra cseréli, amelynek fordított üzemmódban kell érkeznie Magyarországról. De az ilyen tettek Ukrajna gyengeségéről tanúskodnak, s hivatalos követelésekkel végződhetnek – kezdetben a magyarok által egy tömbben lakott járásokra, idővel pedig egész Kárpátaljára vonatkozóan is” – jelentette ki Andrij Miscsenko a pártközlemény szerint.
A másik közlemény arról számol be, hogy Valerij Csernyakov, aki szintén a Szvoboda parlamenti képviselője, s egyben a párt kárpátaljai megyei „megbízottja” is, képviselői beadvánnyal fordult az SZBU-hoz és a külügyminisztériumhoz, követelve, hogy vessenek véget az Ukrajna „állami szuverenitása elleni támadásnak”. „A Szvoboda ellen Ungváron március 15-én, Kárpát-Ukrajna 74. évfordulója méltatásának idején szervezett provokációkról van szó” – pontosít a párt közleménye, emlékeztetve, hogy Kovács Béla európai parlamenti képviselő ennek apropóján „brutális és rágalmazó” nyilatkozatot tett közzé a Szvobodáról. „Azzal a követeléssel fordultam az SZBU-hoz és az Ukrán Külügyminisztériumhoz, ellenőrizzék egy külföldi párt hivatalos képviseletének – egy európai parlamenti képviselő fogadóirodájának – jogszerűségét Beregszászban” – mondta el többek között Valerij Csernyakov.
E híreket olvasva mindjárt Malina Hedvig jutott eszembe – tudják, az a felvidéki lány, akit még évekkel ezelőtt azért vertek meg ismeretlenek, mert magyarul beszélt az utcán. Az ügy folytatásaként azonban nem a támadókat ítélték el, hanem az áldozat ellen indítottak eljárást, mondván, csak kitalálta az egészet, senki sem támadott rá. Ugyanígy „megfordulóban” van most nálunk is a szereposztás, hiszen tulajdonképpen az egyik áldozatot, Varju Zoltánt vádolják a történtekért azok, akiknek – ha másként nem is, de erkölcsileg mindenképpen – maguknak kellene felelniük az ünneplő magyar iskolások piros-fehér-zöld kokárdáinak letépéséért.
Mondhatják persze, hogy ha a rendőrség kézre kerítette volna már a támadókat – március 15., a két ungvári inzultus óta jó két hónap telt el –, akkor a nacionalistáknak most nem lenne oka a hőzöngésre. A rend őrei azonban érthetetlen módon hallgatnak – talán így kényelmesebb? –, ezért a nacionalisták úgy érezhették, hogy itt az ideje az ellentámadásnak. Állításuk szerint a megtámadottak egyike, egy kárpátaljai magyar pedagógus provokátor, aki a Jobbik ágenseként igyekszik besározni az ukrán nacionalisták nevét, miközben maga a Jobbik egyre azon ügyködik, hogy elszakítsa Ukrajnától az „ukrán” Kárpátalját.
Talán mondanunk sem kell, hogy ez az egész rágalomkonstrukció s annak minden egyes eleme hazugságon és ferdítésen alapszik, ez azonban nem jelent garanciát arra nézvést, hogy a szvobodás támadásnak nem lesznek következményei. A párt képviselői által megszólított ukrajnai hatóságok hivatalból kötelesek lesznek megvizsgálni a fentebb ismertetett beadványok tartalmát, s csak remélni tudjuk, hogy nem követik a szlovákiai példát, azaz nem citálják majd kihallgatásokra, vizsgálatokra azt az embert, aki nem hagyta szó nélkül az őt és nemzettársait ért támadást. Mióta ugyanis az SZBU úgy két éve vitatott körülmények között kihallgatott néhány kárpátaljai magyart a kettős állampolgársággal kapcsolatban, nem lehetünk bizonyosak benne, hogy minden esetben pontosan érzékelik a határt a nemzetbiztonság vélt érdekei s az állampolgári jogok között.
A szvobodás képviselők újabb magyarellenes támadásának különös zamatot kölcsönöz, hogy éppen az elmúlt hét végén állapodott meg a három legjelentősebb ellenzéki párt, a Batykivscsina, az Udar és a Szvoboda arról, hogy közös jelöltet indít a következő elnökválasztáson. Sokat elárul országunk politikai viszonyairól, hogy a demokratikusnak mondott ellenzék, azaz a Batykivscsina és az Udar gyakorlatilag lepaktál azzal az erővel, amelyet szélsőségesen nacionalistának mondanak határon innen és túl. Nem nehéz kitalálni továbbá, hogy mire számíthatunk mi, kárpátaljai magyarok, ha az országnak olyan elnöke lesz, aki a székét a nacionalistáknak is köszönheti, majd pedig – ahogyan az nálunk lenni szokott – kormányt is alakíthatnak a ma még ellenzéki pártok.
El tudják képzelni, hogy hasonló esetben ne indulna mindjárt nyomozás-vizsgálat Varju Zoltán, a magyar érdekvédelmi szervezetek, de még az önkéntes magyar tűzoltók ellen is szeparatizmus vádjával, ha a leendő kormány belügyminiszterét a Szvoboda adná? Esetleg látják maguk előtt a képet, miként ül le Martonyi János magyar külügyminiszter tárgyalni ukrán kollégájával a jószomszédi viszonyról, ha azt a minisztert történetesen Andrij Miscsenkónak hívják, akinek már attól is viszketős kiütése támad, ha a szomszédos és baráti Magyarország kormányfője Beregszászba látogat? Ha valaki túlzónak tartaná ezeket a víziókat, kérem, vegye figyelembe, hogy a megfigyelők véleménye szerint az ellenzék közös jelöltjének jelen helyzet szerint igenis lenne esélye Viktor Janukovics jelenlegi államfővel szemben a 2015-ben esedékes elnökválasztáson.
Joggal érezhetjük kilátástalannak a helyzetet, ha elégedetlenek vagyunk a jelenlegi hatalommal, de tudjuk, hogy azok, akik a helyükbe léphetnek, talán még rosszabbak lehetnek. Ilyenkor nem árt emlékezni arra, hogy honnan jöttünk. Mi azoknak a leszármazottai vagyunk, akiket a szovjet diktatúra lágerekbe hajtott elpusztulni, majd megpróbált jó internacionalista polgárrá nevelni. Mégis itt vagyunk, mégis megmaradtunk kárpátaljai magyaroknak. Az elmúlt évszázad kilencvenes éveitől ukránokká akartak átgyúrni bennünket több módon és több turnusban, mégis magyar maradt az anyanyelvünk, megőriztük iskoláinkat, szervezeteinket, egyesületeinket. Mindebből pedig következik, hogy az ukrán politika jelenlegi két, vonatkozásunkban egyaránt barátságtalan tábora közül nem kell feltétlenül a kevésbé barátságtalant választani, csak hogy tartozzunk valahová, hogy védelmet remélhessünk. Csalódtunk már úgyis eleget. A lényeg, hogy megmaradjunk magyarnak, mert ha nehéz idők köszöntenek ránk, ez az identitás, ez a kultúra lehet számunkra a menedék, amelybe visszahúzódhatunk a megpróbáltatások idején, mint csiga a házába, ahogyan a szovjet időszakban is tettük.
A kormányok egyébként is folyton csak jönnek és mennek, ritkán maradnak sokáig, egyszer minden rossz véget ér. Addig is segíthet a tudat, hogy amíg összetartunk, s egyedül annak alapján választunk közösen politikai szövetségest, partnert, hogy az közösségünk javát szolgálja-e vagy sem, addig semmi sem foghat ki rajtunk.