kmksz isz tisztsegviselo valasztas

A KMKSZ Ifjúsági Szervezetének első közgyűlése

2014. augusztus 15-én tartotta első közgyűlését a KMKSZ Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ).

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt az alapszabály elfogadása, a tisztségviselők megválasztása, valamint a szervezet székhelyének kiválasztása.
A közgyűlést Dobsa István, a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetének elnöke vezette. Nagy számban képviseltette magát a KMKSZ felső vezetése, jelen volt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke, a Nagyszőlősi Középszintű Szervezet elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Mester András, a KMKSZ önkormányzati-gazdasági titkára.
A KMKSZ ISZ elnöki posztjára egy felkérés érkezett a közgyűlés részéről Dobsa István részére. A 43 érvényesen leadott szavazatból 40 szólt a jelölt mellett, egy ellene, két szavazó pedig tartózkodott.
Ezt követően megválasztották a szervezet többi tisztségviselőjét, az általános ügyvezető alelnököt, a regionális alelnököt, a titkárokat és az iroda vezetőjét:
Általános ügyvezető alelnök: Kardos Albert
Ungvári regionális alelnök: Kovács Lóránt
Munkácsi regionális alelnök: Nagy Orsolya
Beregszászi regionális alelnök: Puskás Róbert
Nagyszőlősi regionális alelnök: Dónát János
Felső-Tisza-vidéki regionális alelnök: Benedek Gellért
Titkárság:
Gazdasági titkár: Sütő Dávid
Kommunikációs titkár: Szaniszló Róbert
Külpolitikai kommunikációs részleg: Barta Julianna
Belpolitikai kommunikációs részleg: Dzsezsenyák Dóra
Média kommunikációs részleg: Walenta István
Oktatásügyi titkár: Gál Lilla
Sport titkár: Tóth Roland
Irodavezető: Báder Ottó.
A tisztségviselők megválasztása után a közgyűlés megválasztotta az Ellenőrző bizottság tagjait: Budaházi Mihályt, Bekfi Máriát, Rigó Istvánt, illetve az Etikai bizottság tagjait: Cséke Katalint, Fábián Beátát, Herdinszky Tibort.
A közgyűlés végén a KMKSZ elnöke, Brenzovics László üdvözölte a frissen megválasztott tisztségviselőket, sok sikert és kitartást kívánt az előttük álló munkához, és hozzátette, hogy a fiatalok mindenben számíthatnak az anyaszervezetre, és ezentúl az anyaszervezet is számít a fiatalokra.
Sütő Dávid
Kárpátalja.ma