A Szekeres-jelenség

A közönséges és buta, azaz nem túl rafinált gyűlölködés, acsarkodás mellett egy újabb (legalábbis Kárpátalján új) magyarellenes „műfaj” van felfutóban a helyi sajtóban: a módszeres lejáratásunk.

Művelője egy bizonyos Miklos Szekeres, aki az elmúlt hetekben tűnt fel írásaival a semmiből a mukachevo.net portálon.

A Kárpátalja.ma is foglalkozott már korábban a szerző egyik cikkével, amelyben a rovásírás és a szeparatizmus terjedése között von párhuzamot annak kapcsán, hogy rovásírásos helységnévtáblák jelentek meg kárpátaljai magyar települések határában.

Egy másik írásában Miklos Szekeres a nehéz magyarországi gazdasági helyzetről értekezik, s ennek kapcsán megpendíti, hogy a kárpátaljai magyarok már nem vágynak a szomszédos országba. „A magyar állampolgárság csak egy esély az akadálytalan utazásra a határon túlra, többek között a kisebb üzletemberek számára. Megkönnyíti a „második útlevél” az autóvásárlást is Magyarországon, azonban azokat ukrán területen használják. (…) Hiszen itthon szintén nem könnyű nekik, de jobb, mint idegenben. Mert ott, Magyarországon elfogultak a betelepültekkel szemben, akiket szokás szerint »ruszkiknak«, azaz oroszoknak neveznek” – írja egyebek mellett a mukachevo.net szerzője.

E két íráson kívül tudomásunk szerint január elejétől mindmostanáig egy nem túl terjedelmes hírből állt a szerző egész munkássága, amelyben annak a beregszászi ukrán ügyvédnek a minapi megveréséről számol be, aki részt vett a két helyi hatalompárti parlamenti képviselő, Gajdos István és Ivan Busko kampányában. Miklos Szekeres az esettel összefüggésben megemlíti egyebek mellett, hogy nem kizárt, a támadás összefüggésben állhat az áldozat szakmai tevékenységével, amelyhez hozzátartoznak a külföldi befektetésekkel is összefüggő „földkérdések”.

Ilyen előzmények után érkezünk el a napokban megjelent negyedik Szekeres-íráshoz, amely a következő hangzatos címet kapta: „A magyar állampolgárságot Ukrajnában 6-tól 25 ezer euróig terjedő áron kínálják”. A cikk azt a jelenséget vesézi ki, hogy az interneten ügyvédi irodák s különféle cégek szolgáltatásként ajánlják a magyar állampolgárság megszerzését, s nemcsak, illetve nem elsősorban magyar nemzetiségűek számára. Miklos Szekeres megemlíti továbbá, hogy a szóban forgó cégek szolgáltatásai az egész posztszovjet térségben, elsősorban Oroszországban népszerűek, hiszen segítenek néhány hónap leforgása alatt olyan útlevelet (magyart vagy románt) szerezni, amellyel szabadon be lehet utazni a világot.

Aztán még komolyabbra fordul a dolog. „Azonban a napokban arról érkezett hír, hogy Magyarország megváltoztatta állampolgársága megszerzésének szabályait. Míg korábban az okmányokat be lehetett nyújtani bármelyik falusi tanácson keresztül, addig ma ezt a jogot csupán néhány falusi közigazgatási hatóság és speciális központok kapták meg. Az újítások állítólag azzal vannak összefüggésben, hogy a korrupció tényeire derült fény bizonyos falusi tanácsoknál, ahol még úgy is meg lehetett szerezni az állampolgársági igazolást, hogy valaki nem beszélt magyarul, s valamennyi szükséges papírral sem rendelkezett” – írja Szekeres.

„Nem kizárt, hogy a korrupció tényei megerősítést nyerhetnek Magyarország határon túli konzuli intézményeiben is – folytatódik az írás. – Hiszen még Európa lakói számára is meglehetősen nagy összegekről van szó. Vagyis gyakorlatilag már nincs kétség afelől, hogy ukrajnai jogi cégek aktívan dolgoztak, és értek el pozitív eredményeket minden magyar állampolgárságot szerezni kívánó esetében.”

A cikk a továbbiakban még hosszan és részletekbe menően értekezik arról, hogy milyen visszaélésekre ad lehetőséget a magyar és román állampolgárság megszerzése térségünkben, s látszólag baráti jó tanácsokkal is szolgál az olvasó számára arra vonatkozóan, miként kerülheti el, hogy a szélhámosok áldozatává váljék. Az a bizonyos lóláb azonban, már ami a szerző tényleges szándékait illeti, jól láthatóan kilóg, hiszen köztudott, hogy a kárpátaljai polgárok – magyarok és nem magyarok egyaránt – csak igen ritkán, mondhatni soha nem szorulnak rá, hogy az „átpolitizált”, gyakorta szakmaiatlan, amatőr sajtóból értesüljenek a boldogulásukhoz nélkülözhetetlen információkról, különösen akkor, ha a korrupcióról van szó. Az efféle írások ugyanakkor igen alkalmasak a közvélemény befolyásolására, „megdolgozására”, hiszen az agyakból ezek után aligha lehet majd kitörölni a kételyt, hogy a magyar újrahonosítási eljárás, a magyar állampolgárság megszerzése körül valami nincs rendjén, s rögzül a vélemény, hogy a magyarországi állapotok vajmi kevéssé különböznek az ukrajnaiaktól.

Az újságíró néhány internetes bejegyzésen kívül gyakorlatilag semmilyen ténnyel, bizonyítékkal nem támasztja alá mondandóját, egész írása egy féligazságokon és feltételezéseken alapuló logikai konstrukció, amely azonban az egyébként is mindenre és mindenkire gyanakvó, a témában különösebben nem jártas kárpátaljai polgár számára hihetőnek tűnhet. Ahogy mondani szokták, nem zörög a haraszt…

Jó példa erre az újságírói technikára Miklos Szekeresnek az a cikkbeli állítása, miszerint állítólag a magyarországi önkormányzatoknál tapasztalt korrupció miatt került át a visszahonosítással kapcsolatos ügyintézés a helyi tanácsoktól más hivatalokhoz. Valójában azonban nem történt egyéb, mint hogy a magyar közigazgatási reform részeként a hivatalos ügyintézés jelentős részét az önkormányzatoktól a járási hivatalok és a települési ügysegédek vették át. Tehát nem csupán a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézés került ki az önkormányzatok hatásköréből, hanem szinte valamennyi, a megyeinél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladat ellátása, például a lakcímnyilvántartás, gépjármű-nyilvántartás, a szociális igazgatási feladatok, a kommunális igazgatással kapcsolatos teendők stb. Ily módon mindez egy két éve attól függetlenül zajló folyamat része, hogy egyébként lepleztek-e le Magyarországon korrupt önkormányzati hivatalnokokat vagy sem.

Úgy hiszem, az olvasó nem szorul különösebb szájbarágós magyarázatra azzal kapcsolatban, hogy ki mindenki érdekelt Kárpátalján s azon túl az efféle hangulatkeltésben, félretájékoztatásban. A titkosszolgálatoktól kezdve, a különböző politikai erőkön át, egészen a nagyhatalmakig hosszú azok sora, akik örülnek az efféle írásoknak, s egyelőre nincs értelme kutatni, hogy adott esetben éppen melyikük állhat a háttérben, s mi a konkrét célja. Az sem különösebben fontos, hogy kicsoda Miklos Szekeres – csakúgy lehet kezdő újságíró, mint tapasztaltabb, álnéven publikáló kolléga. A lényeg, hogy egy újabb „műfajt” vetettek be ellenünk, kárpátaljai magyarok ellen: a csendes, óvatos, de módszeres lejáratás fegyverét. Előbb-utóbb válaszolnunk kell majd erre a kihívásra.