A többi néma csend
Orbán Viktor beregszászi látogatására kicsit rátelepedett a csütörtökön kipattant „gázügy”, de ezt mi, kárpátaljai magyarok nemigen érzékeltük. Aki ott lehetett a Rákóczi-főiskola pénteki tanévnyitóján, az úgy érezhette, hogy valóban ünnep volt az a nap. Ukrán nemzettársaink egy részének viszont rejtély maradhatott, miért járt itt a magyar miniszterelnök…
A kárpátaljai ukrán újságírók pénteken délelőtt, még jóval a kormányfő érkezése, a Rákóczi-főiskola ünnepélyes tanévnyitója előtt arról faggatták magyar kollégáikat Beregszászban, vajon lesz-e lehetőség megkérdezni Orbán Viktortól, hogy miért nem szállít Magyarország több földgázt Ukrajnának. Mint kiderült, nem volt lehetőség kérdéseket feltenni, miután sajtótájékoztatót nem terveztek a kormányfői vizit szervezői, így a tudósítók egy része láthatóan elkedvetlenedett.
Akadt, aki azzal múlatta az időt, hogy színes hírt fabrikált abból a kevésből, ami aznap a beregszászi városközpontban történt. A Mukachevo.net az Orbán-látogatást feldolgozó egyik rövidhírében azt emelte ki, hogy Orbán 11 páncélozott autóból álló konvojjal érkezett. A tudósító ez után leírja, hogy akárcsak legutóbbi látogatása alkalmával, a magyar kormányfő ezúttal is váltott pár szót a főiskola előtti téren a fogadására összesereglett emberekkel, néhányukkal kezet is rázott.
Ettől eltekintve azonban a tudósító meglehetősen alulinformáltnak tűnt. Azt írta például a látogatás céljáról, hogy a miniszterelnök részt vett a Rákóczi-főiskola új épületének megnyitóján (holott csak megtekintette az elkészült új épületszárnyat), amelyre a sajtót nem hívták meg (érthető, ha nem hívták a sajtót olyan eseményre, amelyre nem került sor). Arról is beszámolt a Mukachevo.net tudósítója, hogy a főiskolai tanévnyitót a református templomban zárt ajtók mögött tartották, az ajtó előtt őrség állt, oda csak meghívóval lehetett bejutni. Ez a megállapítás egyrészt azért tűnik némileg furcsának, mivel számos ukrán média tudósítója zavartalanul bejutott az eseményre bármiféle meghívó vagy előzetes akkreditáció nélkül. Másrészről egy újságírónak tudnia illene, hogy mostanság kormányfőknél lényegesen alacsonyabb rangú személyek nyilvános rendezvényeit sem lehet lebonyolítani a minimális biztonsági intézkedések nélkül.
Cikkéből ítélve az újságíró végül – számos kollégájával ellentétben – nem jutott be a beregszászi református templomba, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy egy szóval sem említi az ünnepségen történteket. Meglehet azonban, hogy nem is akart igazán bejutni.
Mindenesetre ugyanezen portál egy másik tudósítója – vagy talán ugyanaz a személy, csak megváltozott hangulatban? – több szerencsével járt, amennyiben a cikkhez mellékelt fotókból ítélve bejutott a beregszászi tanévnyitó ünnepségre. Azt ugyan ebből az írásból sem tudhatjuk meg, hogy mi volt a magyar miniszterelnök közlendője, de – miután megszólaltatta a megye kormányzóját és a megyei tanács elnökét az ukrán–magyar kapcsolatokról – legalább megtoldotta írását néhány információval a magyar főiskoláról. Orosz Ildikóra, a Rákóczi-főiskola elnökére hivatkozva megemlíti egyebek mellett, hogy az intézmény, amelyben mintegy ezer diák tanul a megye minden szegletéből, 1994-ben 14 diákkal kezdte meg működését.
Az utóbbi írást csak az után tudjuk megfelelően értékelni, hogy elolvastuk a Kárpátaljai Megyei Tanács hivatalos honlapján megjelent sajtóközleményt. Ennek szerzője ugyanis csupán az asztélyi határátkelőn a magyar kormányfőt fogadó megyei vezetőknek Orbán Viktorral folytatott megbeszéléséről számol be, s még azt sem említi meg, hogy a miniszterelnök miért érkezett Kárpátaljára. Az ukrán olvasónak így az a benyomása alakulhatott ki, hogy Orbán Viktor csak azért „ugrott le” Budapestről Asztélyba, hogy elbeszélgessen egy kicsit a kárpátaljai hivatalnokokkal, aztán már rohant is haza.
A legteljesebb beszámolót talán a Novini Zakarpattya közölte a beregszászi eseményről, amely – meglehet, újdonsült ellenzékisége okán – ráérzett arra, hogy a magyar miniszterelnök látogatásának csúcspontja mégsem az asztélyi találkozó, hanem a beregszászi tanévnyitó lehetett. Sajnos ennél sokkal tovább az ungvári portálnál sem jutottak a miniszterelnöki látogatás során történtek és az elhangzottak ismertetésében. Odabent a templomban zümmögtek a kamerák, kattogtak a fényképezőgépek, de a tollak nem sercegtek.
Hallottam olyan véleményt, amely szerint nem csodálkozhatunk, ha a helyi ukrán médiát alapesetben nem érdekli különösebben a magyar miniszterelnök – kivéve, ha történik valami botrányszagú –, hiszen az ő külön bejáratú értékrendjükben egy külföldi nem vetekedhet a meghatározó kárpátaljai személyiségek jelentőségével. (Ezek szerint a magyar miniszterelnök jelentőségét a kárpátaljai sajtó számára az adná, hogy ki és miként fogadja az itteni potentátok közül.) Másvalaki azt mondta, Orbán Viktor látogatásának és beszédének üzenete elsősorban a magyarságnak szólt, nem csoda hát, ha az ukránokat hidegen hagyta. Megint mások arra a nyilvánvaló tényre hívják fel a figyelmet, hogy a kárpátaljai ukrán újságírók többsége egy szót sem tud magyarul, így a legcifrább beszéddel sem tudnak mit kezdeni segítség nélkül.
Mindenki választhat tetszése szerint a magyarázatok közül, vagy elfogadhatja valamennyit, hiszen nem zárják ki egymást. A felelőst nem érdemes kutatni, egyszerűen csak ez van: néha úgy élünk egymás mellett mi, ukránok és magyarok, mint a halak két külön akváriumban, amelyek ráadásul még szájról sem tudnak olvasni.
Hét
Kárpátalja.ma