Bújtatott magyar annexiós törekvés, 30 éves szeparatizmus és társaik

Szerző: | 2020.02.06., 11:14 | Nézőpont

Tudták, hogy harminc évvel ezelőtt is tevékenykedett a magyar titkosszolgálat Kárpátalján? A helyiek közül sokan szeparatista tevékenységet folytattak: magyar rádiót hallgattak és televízióadást néztek. Hova tovább, levelezni merészeltek a Nyugaton élő rokonaikkal!

Eduard Andrjuscsenko INSIDER-en közölt cikkével kapcsolatban elsőre némi tanácstalanságot éreztünk. Nem tudtuk eldönteni, hogy előrehozott áprilisi tréfáról van szó, vagy a szerző az SZBU archívumában található KGB-dokumentumok alapján kívánná alátámasztani az agyonszajkózott ukrán álláspontot: a kárpátaljai magyarok szeparatisták és Magyarország bujtatott taktikát alkalmazva igyekezett anno és próbál ma is jogot tartani a megyére.

Íme az írás:

Magyarország már 30 évvel ezelőtt egészségtelen érdeklődést mutatott Kárpátalja iránt, ami akkor még a Szovjetunióhoz tartozott. Ezt bizonyítják az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) archívumában található feloldott titkos KGB-dokumentumok.

Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Biztonsági Hivatala különös figyelmet fordított Kárpátaljára, akárcsak a többi olyan régióra, amelyek a második világháború alatt váltak a köztársaság részévé.

A Szovjetunió hatóságai attól tartottak, hogy Magyarország titokban melengeti a szeparatizmust az ott élő magyarok körében, s hogy egy nap visszaszerzi ezeket a területeket. A KGB szerint ebben az irányban végzett munka folyamatban volt annak ellenére, hogy a szomszédos állam a szovjet befolyási kör része volt, és 1956 után is hűséges maradt.

A kijevi csekisták időről időre jelentést tettek az Ukrán Kommunista Párt vezetésének a potenciálisan problémás megyében kialakult helyzetről és az emberek hangulatáról. Például, 1981 márciusában a KGB vezetője, Vitalij Fedorcsuk levelet küldött az USZSZK vezetőjének, Volodimir Scserbickinek a “kárpátaljai magyar népességének egy részénél tapasztalható negatív folyamatokról”.

A dokumentum elején kijelenti, hogy a Szovjetunió a nemzeti kisebbség számára biztosítja a nemzetiségi jogokat (anyanyelvi iskolák,újságok, irodalom és koncertek). A magyarok többsége viszont “valódi szovjet hazafiságot” vall, “helyesen értelmezi, és teljes mértékben támogatja a Szovjet Kommunista Párt politikáját”.
A kárpátaljai magyarság között azonban voltak olyanok, akiknek “megbízhatósága” kétséges volt. Szovjetellenes magyar rádióállomások adásait hallgatták, és leveleztek a Nyugaton élő rokonokkal. Továbbá nézték a magyar televízió-csatornákat is, amelyek jele elért Kárpátaljáig. A rendszer ebben az országban liberálisabb volt, mint a Szovjetunióban, így nem csoda, hogy „a szocialista tábor legszórakoztatóbb laktanyájának” hívták.

Az olyan (többnyire történelmi) könyvek is átjutottak a nyugati határon, amelyekben Kárpátalját „eredetileg magyarnak” nevezték. A titkosszolgálat akkoriban kijelentette, hogy a postai-, a vámügyi- és a határellenőrzéseket meg kell erősíteni a káros magyar párti anyagok behozatalának megelőzése érdekében. A megyei pártbizottság úgy döntött, hogy „intenzívebbé teszi” a szovjet propagandát.

A múlt század 80–90-es éveinek fordulóján jelentősen megnőtt a Magyarországról és Kárpátaljáról szóló jelentések száma. A kommunista rezsim a határ mindkét oldalán jelentősen megingott és ilyen feltételek között a helyzet még fenyegetőbbnek tűnt. Most a KGB aggályai nem csak a könyveket vagy TV-műsorokat, hanem komolyabb, elsősorban a magyar tisztviselők cselekedeteit és nyilatkozatait érintették.

1988 februárjában az Állami Biztonsági Hivatal tájékoztatta Scserbickijt Páldi András kijevi magyar konzul kárpátaljai látogatásáról. A helyi lakosokkal folytatott találkozón a diplomata kijelentette, hogy a szovjet magyarokat elnyomják, és az ő államának meg kell védenie az érdekeiket és jogaikat.

Páldi elégedetlenségét fejezte ki a kárpátaljai iskolákban a magyar nyelv és irodalom óráinak elégtelen száma, valamint a magyar történelem kurzusok hiánya miatt. A konzul szerint a másik probléma a magyar nyelvű jelzések és táblák hiánya volt. Az Ungvári Egyetemen újonnan létrehozott Hungarológiai Központját (azaz a magyar nyelv, történelem és kultúra tanulmányozása érdekében létrehozott intézményt) a konzul egy számítógéppel ajándékozta meg.

A Bakta Kutatóállomás igazgatójával folytatott beszélgetés során Páldi rámutatott, hogy a régió és a köztársaság hatósági szerveiben nincs elég magyar. Hangot adott a Beregszászi, Nagyszőlősi, valamint a Munkácsi és az Ungvári járás egy részén megálmodott nemzeti autonómia létrehozásáról.

A helyi magyarok a diplomata szavait “a magyar nemzeti újjászületésre tett kísérletnek” tekintették.

Magyarország még több lépést tett Kárpátalja felé a kommunista rezsim 1989 őszén történt bukása után. 1990 januárjában a KGB kijelentette, hogy a határ menti Szabolcs-Szatmár megyét Szabolcs-Szatmár-Beregre akarják átnevezni (vagyis hozzáadni a kárpátaljai térség megnevezését).

“A magyar fél szerint ez bizonyos mértékig serkentheti a nemzeti öntudat fokozódását a Beregszászi járásában élő lakosság körében, amely főként etnikai magyarokból áll” – jelentette a szovjet titkosszolgálat.

Az átnevezés később meg is történt. A megyét ma is Szabolcs-Szatmár-Beregnek hívják. Zászlóján és címerén szerepelnek a Beregszászi járás szimbólumai is.
A titkosszolgálat szerint a magyarbarát érzelmek fokozásának másik módja az volt, hogy egy konzulátus megnyitását tervezték Ungváron. Majd egy évvel később a diplomáciai intézmény meg is kezdte a működését.

A dokumentum megemlíti továbbá a magyar titkosszolgálatok érdeklődését az iránt, hogy esetleg kárpátaljai magyar aktivistákat válasszanak meg az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsába (Verhovna Rada) (a választásokat később megtartották, de egyetlen magyar parlamenti képviselő sem lett), valamint a nemzeti kisebbségek képviselőinek elégedetlensége a Szovjetunió akkori gazdasági problémái miatt.

1990 őszén Leonyid Kravcsukot, a Legfelsőbb Tanács elnökét Jevhen Marcsuk, a KGB elnöke az USZSZK régióiban tapasztalt szeparatista érzelmekről tájékoztatta. Felhívta a figyelmet néhány magyar politikus Nagy-Magyarország újjáélesztésére és Kárpátalja visszaszerzésére tett felhívására, valamint a megye ügyeiért felelős kormánybiztos esetleges kinevezésére. Ezen kívül a jelentés megemlíti a szomszédos országban nyomtatott Kárpátalját is tartalmazó Magyarország-térképeket.
Az 1990-es évek elején a Szovjetunió összeomlásának légkörében a fent említett lépések ellenére sem tettek a magyar hatóságok Kárpátalját érintő intézkedéseket. Úgy tűnik, hogy a nyugati szomszédunk az „enyhe erőkifejtés, lágy erő” taktikáját választotta, amely csak az utóbbi években vált nyilvánvalóvá.

Hogy a Zakarpattya online által is leközölt „tanulmánynak” van-e köze az egyre inkább esedékes magyar–ukrán kormányközi találkozóhoz, arról nem szól a fáma. Mindenesetre szembetűnő, hogy mindig akkor dobnak be uszító jellegű írásokat, amikor felvetődik a két ország vezetőinek találkozása.

Az uszítás nem tűnik kifizetődőnek egyik ország számára sem. Talán érdemes lenne taktikát váltani és ellenség helyett végre partnerként tekinteni Magyarországra. Mert a nemzetközi találkozókra, tárgyalásokra utazhat repülőgéppel a politikai elit, de a valós, járható út a szomszédos országokon – Magyarországon, Románián, Szlovákián, Lengyelországon – keresztül vezet Európába.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This