Csernicskó István: a magyar nyelv fenntartása nem erkölcsi előírás

– 2001-ben indult útjára Európában a Nyelvek Európai Napja című mozgalom, hogy felhívja a figyelmet az egymás mellett élő nyelvek, kultúrák, etnikumok alkotta sokszínűség értékeire. Ebben a modern, rohanó világban érdemes odafigyelni és tenni valamit a fenyegetett kultúrák, nyelvek fenntartása érdekében. Idén is szerveztek rendezvényeket Európa-szerte a kisebbségi nyelvek védelmében, és ebben az évben első alkalommal a főiskola is úgy gondolta, hogy csatlakozik ehhez a rendezvénysorozathoz. Egy kiállítás keretében próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy nemcsak Európában, hanem itt, Kárpátalján, a szülőföldünkön is sok nyelv, kultúra, felekezet, etnikum él egymás mellett, amelyeket érdemes figyelemmel kitüntetni, és tenni azért, hogy a kisebbségi nyelvek hosszabb távon is fennmaradjanak. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak is húsbavágó érdekünk az, hogy a kisebbségi nyelvek fennmaradjanak.

A kiállítás során olyan tényeket, adatokat, illusztrációkat próbáltunk megjeleníteni a plakátokon, amelyek kapcsolódnak ehhez a témakörhöz. Nem csak Kárpátaljához, hiszen szó esett például a bibliai Bábel történetéről, hogy az áldás vagy átok-e az emberiség többnyelvűsége, s arról is, hogy milyen feltételek mellett lehet alkalmazni a 2012-ben elfogadott új ukrán nyelvtörvényt, mi szükséges ahhoz, hogy az Ukrajnában használatos kisebbségi nyelvek a törvény hatálya, védelme alá kerüljenek. Megpróbáltuk a rendezvényt interaktívvá tenni, s bevonni a hallgatókat is a közös gondolkodásba.

– A plakátok többségén egy-egy kérdés, feladat is szerepelt, s nagy örömmel tapasztaltuk, hogy több helyes megfejtés is érkezett a hallgatóktól. A megfejtőket könyvcsomaggal jutalmaztuk. Az külön öröm, hogy a főiskola magyar szakos hallgatói közül néhányan saját plakátot is készítettek, melyeken saját szemszögükből próbálták bemutatni Kárpátalja többnyelvűségét. Úgy gondoljuk, hogy rendezvényünk elérte alapvető célját: felhívta a figyelmet Kárpátalja sokszínűségére, többnyelvűségére, illetve talán még arra is sikerült ösztönözni a jelenlévőket, hogy jobban megismerjék más nyelvek, kultúrák képviselőit, hordozóit.

– A kisebbségi nyelvek fennmaradásához négy fontos tényező szükséges. Először is kellenek emberek, akik beszélik ezt a nyelvet. Ha nincs a nyelvnek hordozója, fenntartója, akkor automatikusan elvész. A kárpátaljai kisebbségi nyelvek különböző helyzetben vannak. Mi magyarok alapvetően szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Több mint 158 ezer magyar anyanyelvű személy él a térségben, viszonylag összefüggő településterületen.

A másik fontos feltétel, hogy legyenek olyan helyzetek, lehetőségek, ahol használják a nyelvet. Nem csak családon belül: legyenek anyanyelven kiadott könyvek, újságok, folyóiratok. Lehessen anyanyelven tájékozódni, internetes oldalakat használni, sms-t írni. Ha ezekben a modern kommunikációs terekben nem használatos a nyelv, akkor könnyen rásüthetik a maradiság, elmaradottság bélyegét, így már nem válik divatossá a használata. Ilyen szempontból a kárpátaljai magyarság ismét nincs rossz helyzetben, hiszen van oktatási intézményhálózata, kulturális intézmények működnek, vannak magyar nyelvű lapok, honlapok, vagyis olyan nyelvhasználati lehetőségek, melyek segítik a magyarság fennmaradását.

A harmadik tényező, hogy legyen jog a nyelv nyilvános használatára. Ha nem adottak ehhez a feltételek, ha például törvények vagy rendeletek tiltják a nyelv használatát az oktatásban, a hivatali életben, a kultúrában stb., akkor nagyon nehéz a nyelv hosszú távú fenntartása. Az anyanyelv használatára biztosított jogaink nem túl rosszak. A 2012-ben elfogadott ukrajnai nyelvtörvény viszonylag széles lehetőségeket ad a kisebbségi, köztük a magyar nyelv használatára. Az már más kérdés, hogy a papíron lefektetett jogok és a gyakorlati megvalósulás között vannak eltérések. Például mindenkinek joga van ahhoz, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézmény elvégzését követően kétnyelvű dokumentumot, bizonyítványt kapjon, de jól tudjuk, hogy ez eddig még nem valósult meg: az érettségizők, az egyetemek, főiskolák végzősei nem kaphattak ilyen okmányt. Jogaink tehát vannak, de sokat kell még tennünk azért, hogy tudjunk élni velük.

A negyedik feltétel, hogy az emberek akarjanak ezen a nyelven beszélni. Hogy úgy gondolják, hogy ez a nyelv számukra fontos, értékes, akkor átadják a következő generációnak. Ha a szülők korosztálya használni fogja ezt a nyelvet, magyar tannyelvű iskolát választ gyermeke számára, akkor ez a feltétel is teljesül, s biztosak lehetünk abban, hogy száz, százötven, kétszáz év múlva is lesznek magyarul beszélők Kárpátalján. De ha a fent említettek közül néhány feltétel nem sikerül, akkor elmondhatjuk, hogy veszélybe kerül a magyar nyelv hosszú távú fenntartása. A kárpátaljai magyarok körében pedig az anyanyelv megtartása szoros összefüggést mutat a nemzeti identitás megőrzésével.

– Mind a négy említett feltétel teljesül valamilyen szinten. Igaz, nem a teljes közösségre vonatkozóan, de sok tekintetben igen. Sokan vagyunk a magyar közösségen belül, vannak lehetőségeink a magyar nyelv használatára, melyek az utóbbi időben örvendetesen bővültek. Ugyanakkor mindegyik tényezőnél megfigyelhető, hogy vannak veszélyek is. Ma már kevesebb magyar él a régióban, mint húsz évvel ezelőtt. Szélesedtek a jogaink is, ám az állam nem támogatja, vagy megpróbálja szabotálni a törvénybe foglalt egyes jogaink érvényesítését, s mi sem élünk velük teljes mértékben. Bővült a magyar iskolák hálózata, vannak magyar hírportálok is, de mindhiába, ha a szülők ilyen vagy olyan okból többségi iskolába íratják a gyermeket, ha az emberek kizárólag ukrán nyelvű lapokat, könyveket olvasnak (ha olvasnak egyáltalán).

Azt persze le kell szögeznünk: a magyar nyelv fenntartása nem erkölcsi előírás, hanem nagyon fontos elem ahhoz, hogy magyarként, magyar közösségként maradjunk meg Kárpátalján.

– Szeptember 24-én Nagyváradon tartották a Magyar Rektori Konferencia kihelyezett ülését, ahol szó esett a határon túli magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmények helyzetéről. Ha összevetjük a kárpátaljaiak és más régióban élő közösségek helyzetét, akkor azt kell mondjam, hogy bizonyos tekintetben jól állunk, más tekintetben elmaradásaink vannak. Nyilván sokkal nehezebb helyzetben van a kárpátaljai és vajdasági magyar közösség amiatt, hogy nem tagja az Európai Uniónak, egy egységes gazdasági kulturális térnek, melyből számos előnye származhatna. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy a Rákóczi-főiskola az első magyar nyelvű felsőoktatási intézmény volt a Kárpát-medencében az anyaországon kívül, akkor van okunk arra is, hogy büszkék legyünk. Az is érdekes, hogy nagyon sok a közös vonás is: a Magyarországgal szomszédos országokban a magyar nyelvű hallgatók máig alulképviseltek a felsőoktatásban, miközben már évek óta vannak magyarul is oktató állami és nem állami felsőoktatási intézményeink, karaink, tanszékeink. Tehát van még bőven feladatunk. Persze szembe kell néznünk olyan problémákkal is, amelyek megnehezítik a működést. Ezek olyan feltételek, amelyek arra sarkallnak minden határon túli felsőoktatási intézményt, hogy hátrányos helyzetüket többletmunkával próbálják ledolgozni. Természetesen ebben a munkában számítunk, számíthatunk a magyarországi egyetemek, főiskolák és a magyar kormányzat támogatására.

– A Magyar Rektori Konferenciának vannak állandó bizottságai. A rektori konferencián belül alakult meg a határon túli felsőoktatási intézmények állandó bizottsága. Ennek elsődleges célja, hogy közvetlenül is tudja tájékoztatni a rektori konferenciát azokról a gondokról, problémákról, feladatokról, amelyekkel a határon túli felsőoktatási intézményeknek szembe kell nézniük. A bizottság révén közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki a rektori konferencia vezetésével, amely a magyar kormány stratégiai partnere a felsőoktatás kérdéseiben. Így egy újabb fórummal gazdagodott a határon túli magyar felsőoktatási intézményeknek az a rendszere. A hosszú távú cél a hallgatói- és oktatói mobilitás lehetőségeit kihasználva egy olyan magyar nyelvű felsőoktatási tér kialakítása a Kárpát-medencében, amely segíti az intézmények közötti kapcsolattartást, integrációt, illetve a közös képzések elindítását, a hallgatók részképzéseit, vagy akár az oktatók közötti tudományos, kutatási együttműködést. Éppen ezért ez a bizottság, amelynek munkájában természetesen a Rákóczi-főiskola is részt vesz, újabb lehetőség lehet ahhoz, hogy hatékonyabb, eredményesebb legyen a határon túli felsőoktatási intézmények munkája, és – ami rendkívül fontos – az oktatás színvonala is emelkedjen.