Igazságosan? Az mit jelent?

Andrij Prilousz bányamérnök a filozófusok és politológusok világában amatőrként fejti ki a véleményét az igazságos államról, felépítésének esélyeiről Ukrajnában. A pravda.com.ua portálon megjelent írása ily módon akár a nép szavaként is értelmezhető.

Tisztességes, szerény ember ritkán kerül vezető beosztásba, még ha profi is. Az ilyen pozíciók rendszerint jövedelmezőek, vagyis azokat jellemzően nagyra törő, rámenős, ambiciózus, nemegyszer pedig egyszerűen csak kapzsi, arrogáns és gátlástalan emberek töltik be. Ezek az emberek nem buták, de a kapzsisággal és erkölcstelenséggel párosuló ész a ragadozó intelligenciája. Esetünkben a hatalmat az országban éppen ilyen emberek kaparintották meg.

Kezdetben, kihasználva a törvényi kiskapukat, könnyedén kisajátítva a már létrehozott termelési kapacitásokat, felhalmozták az „indulótőkét”, most pedig kreatúráikkal a saját szájuk íze szerint íratják át a törvényeket, az állam és az egyszerű – éppen az említett szerény és tisztességes – polgárok kárára gyarapítva vagyonukat, amivel „árnyékba”, lényegében végérvényesen térdre kényszerítik a gazdaságot.

Rendszerint a hódítók viselkednek így. Vagy azok, akiknek a kapzsiság a maradék eszüket is elveszi. Vagy a teljesen tudatlanok, akik egyáltalán nem értik se a helyzetet, amelybe kerültek, se azt, hogy az ő helyzetükben mit szabad tenni, s mit nem. Hogy ebben inkább a kapzsiság, a tudatlanság vagy a hülyeség a ludas, azt nehéz megmondani, de nem is ez a fontos.

A fejlett országokban régen tudják, hogy az oligarchia rákos daganat az állam testén, s igyekeztek is a megfelelő törvényekkel és normákkal gátat szabni neki. A mieink viszont tönkretették a gazdaságot, most meg azt kutatják, hogy kitől kérhetnének még kölcsön, kinek adhatnának még el valamit, hogy „feltöltsék a kincstárat”, s meghosszabbítsák a maguk értelmetlen, abszurd hatalmát.

Nálunk az oligarcha, a magát az állam rovására megszedő ügyeskedő is „gazdálkodó”, akire nem szégyen dolgozni. Tapasztalatlansága és inkompetenciája a politikai játszmákban, „szándékainak tisztasága” kegyetlen tréfát űznek a néppel: kénytelen állandóan a túlélésért küzdeni, miközben teletömi elnyomói zsebét. A Szentírásban leírtakkal teljes összhangban katasztrofálisan mélyre süllyedt a műveltség és az erkölcs. […]

Ennek következtében a nép nemcsak anyagilag vált földönfutóvá, de erkölcsileg is megalázták, lelkiekben is elveszítette az irányt. Utolsó mentsvárába, a vallásba menekült, de a formák és módszerek vakbuzgósága, az alázatosságra való ösztökélés nem adtak válaszokat az aktuális kérdésekre.

A totális korrupcióról és a népellenes hatalomról, a megvesztegethető rendvédelmi szervekről és a drákói adórendszerről annyit beszéltek már, hogy eltekinthetünk az ismétlésektől. A nép „egyszerűsége” „rosszabbnak bizonyult a lopásnál”, mert ilyen körülmények között lehetetlen erős és igazságos államot építeni.

Az ország összeomlik, mint egy idő előtt kihunyó csillag. Európa elfordult tőlünk, akár a pestisesektől. Oroszországnak látszólag még szüksége van ránk, de főleg felvevőpiacként, az ottani rezsim támasztékaként.

Mitévő legyen a szegény ukrán? A „külföld” biztos nem segít nekünk. Zsákutca…

Talán meg kellene próbálnunk egyedül? Természetesen csakis elméletileg. Érthető, hogy a gyakorlatban szó sem lehet semmi hasonlóról. De legalább tegyük fel… Mi lenne, ha magunk építenénk a saját államunkat? Nem várva Európára meg Amerikára vagy Oroszországra Ázsiával, mert vetélytársnak ingyen sem kellünk, ezért önzetlen segítséget se várhatunk tőlük. Szemszögükből nézve Ukrajna jelenleg az őt megillető helyen van a civilizációs űrben, parkolópályán.

Ahhoz azonban, hogy tegyünk valamit, nem ártana tudni, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Kilátástalan életünk gazdasági sajátosságait gyakran elemezték már, de közben megfeledkeznek arról, hogy az embert nemcsak a pénz, sőt elsősorban nem a pénz teszi.

Hiányzik az események erkölcsi összetevőjének értékelése. Hiszen az ember és a társadalom élete az erkölcsön keresztül nyer értelmet, válik egésszé. Az erkölcs az emberek összessége nevében szólítja meg az embert. Nem fenyeget szankciókkal, csupán a lelkiismeret és az értelem szavára apellál, lehetőséget adva az embernek, hogy legalább önmagának tartozzék felelősséggel.

Ismeretes, hogy az embert az önfeláldozásra való készsége határozza meg. De mi van, ha egyesek az extraprofit hajszolása közben milliókat késztetnek „áldozathozatalra”? Magának a hasznot – méghozzá minden írott és íratlan szabály áthágásával –, másoknak a saját szája íze szerint megírt törvényeket. Magának a hatalmat és a preferenciákat, másoknak a puszta létért folytatott küzdelmet; magának az ökológiailag tiszta termékeket, másoknak a műételt és műitalt… Ezeket az embereket minek nevezhetnénk?

Az erkölcs az emberi értelem mértékeként egyben az emberség mértékegysége is. Más szóval, ma esztelenek és embertelenek irányítanak bennünket. Alattomosabbak a ragadozóknál. Mert az állatok között tiltva van a magukhoz hasonlók pusztítása, ezek számára azonban nem létezik ilyen tiltás. Ezek a nagy pénzért bárkit cafatokra tépnek.

Platón azt írta, hogy az erényekkel ellentétes, a hatalomra és a gazdagságra orientált életmód deformált, gennyező daganathoz hasonlatos. Akkor hát miért békélnek meg a mi embereink a törvénytelenséggel, a jogtalansággal, a megaláztatással, ezzel a gennyező daganattal, amelyet a hatalom szül? Mert nem tisztelik önmagukat? Hozzászoktak? Őket mindez nem érinti? Azért, mert nem is nép ez, hanem jószág? Nem értik, mi történik az országban? Fogalmuk sincs róla, hogy mit kellene tenniük? Nem ismerik a jogaikat? Nem tudják, hogyan állhatnának ki a védelmükben? Aligha téved, aki mind a nyolc kérdésre igennel felel.

Ebben az országban olyan sokáig csapták ki, üldözték el a legjobbakat, hogy egy szürke tömeg maradt, amelyet nincs kinek irányítania, s ezért juhnyájként arra tart, amerre hajtják. És közben imádkozik, hogy „csak rosszabb ne legyen”. De hát rosszabb lesz! Ki nem érti még, hogy hová süllyed ez az ország? Legfeljebb az ellenzék, mert nincs konkrét terve arra, hogy az országot a fejlődés útjára állítsa.

Programjaiban nincs semmi reális a hatalomra kerülésen kívül. A többi értelmetlen bőgés. Ezért a nép ösztönösen nem hisz az ellenzéknek, ugyanolyanoknak tartva őket, „mint azok”.

De hát az új országot a népnek kell felépítenie, mert az az ötszázaléknyi gazdag kapzsi here semmit sem szándékozik építeni. Vagyis az embereknek tudniuk kell, hogy mit tegyenek, s ami a legfontosabb, érdekelteknek kell lenniük ennek a munkának a végeredményében.

Tehát a társadalomnak, amelyet bármilyen hatalmon lévő vagy a hatalomra törekvő párt népszerűsíteni és építeni köteles, igazságosnak kell lennie. Ebben a társadalomban mindenkinek egyenlőnek kell lennie a törvény betűje előtt, be kell tartani az emberi jogokat, a rendvédelmi szerveknek őrködniük kell a törvény betartása felett, megvédve az embereket a bűnözőktől, a hatalmat pedig a népnek kell megbíznia érdekei védelmével. És így tovább az Alkotmány szerint.

Az igazságos társadalomban emberségesek a viszonyok a társadalom tagjai között, mindenki a tudásának, szakmai ismereteinek és erkölcsi értékeinek megfelelő pozíciót foglal el, s nem a kenőpénz, a rokoni és földiségi kapcsolatok döntenek.

Csak egy ilyen társadalom megépítése vezetheti ki az országot a fejlődés útjára. És csak azok az emberek építhetik fel ezt a társadalmat, akik valóban ezt akarják.

Az ilyen társadalomban – először is – az emberek jelentős részének legalább minimálisan el kell sajátítania az alapvető tudnivalókat – azon ismeretek rendszerét, módszertanát, amelyek segítenek megérteni a környező világot, s az ember helyét abban.

Másodszor, a szükségletek demográfiailag megalapozott spektrumát kell megcélozni: evés, ivás, öltözködés, munka, tanulás, gyermeknevelés, pihenés stb. De semmi mértéktelenség.

Harmadszor, a pénzügyi-hitelezési rendszerben le kell mondani az uzsoráról, be kell vezetni a gazdaság kamatmentes finanszírozását. A pénz nem „csinál pénzt”, az uzsorakamatok csak az inflációt hizlalják és a bankárok ellenőrizetlen gyarapodását segítik, miközben a hitelnek az árutermelés garantált tényezőjének kell lennie.

[…]

Negyedszer, az embereknek ki kell harcolniuk a tényleges lehetőséget, hogy tudatosan válasszák meg, ellenőrizzék és válasszák újra a hatalmat.

Ötödször, az államigazgatásban dolgozók számára az általuk irányított régióban átlagosnak mondható bért kell megállapítani kiküldetésekkel és nem szabott munkaidővel, hogy a hatalom ne tűnjék fejőstehénnek.

Ez vonatkozik az összes választott tisztségre is. […]

A népnek az irányítás tárgyából annak szubjektumává kell válnia. Minden ember egyéniség, lehetőséget kell kapnia arra, hogy elvégezze a Teremtő által rá rótt feladatot. Ennek a feladatnak a gerince: egy magát tisztelő nép arra méltó tagjává válni.

Mivel pedig az élet nem áll egy helyben, állandóan tanulni kell, és tökéletesíteni magunkat. S mielőtt az ember meghozná a maga döntését a fontos társadalmi kérdésekben, legalább valamelyest értenie kell azokhoz.

A világon minden összefügg, s minden irányított – irányítatlan folyamatok nem léteznek –, ezért érdemes megérteni legalább a lényeget: hogy mit, ki és miként irányít, milyen célok vezérlik a vezetőket, miként ellenőrizhető a folyamat, mitől függ, hogy mikor és milyen eredményre számíthatunk. […]

Igazságos társadalmat csak erkölcsösen cselekedve lehet építeni. Erkölcsösen cselekedni annyit jelent, hogy azok beleegyezésével cselekszünk, akiket ezek a cselekedetek érintenek.

Lehetséges ez viszonyaink közepette? Napjainkban inkább nem a válasz. De éppen erről kell faggatni azokat, akik hatalmon vannak, továbbá azokat is, akik a hatalomra törekednek. És ha nincsenek ezzel kapcsolatban pontos, konkrét válaszaik, az azt jelenti, hogy újra megpróbálnak „átverni”, „megvezetni”, „bepalizni” bennünket.

Az igazságos társadalom megépítésének folyamata nem lehet könnyű, de úgy tűnik, nincs más módja az ország megmentésének. […]